Részvényei 5 százalékát közérdekű célokra fordítja az Anthropic
Az Anthropic részvényeinek 5 százalékát egy új, közérdekű célokat szolgáló alap rendelkezésére bocsátaná. A jelenlegi vállalatértékelés alapján ez mintegy 48 milliárd dollárt jelenthet. A Claude AI-asszisztens fejlesztője a!-->…
Az AI-boom új lehetőséget nyit Európa ipari óriásai előtt
Miközben a mesterséges intelligencia fejlesztését elsősorban az amerikai technológiai vállalatok uralják, Európa legnagyobb ipari szereplői más területen próbálnak előnyt szerezni. A Schneider Electric, a Siemens és az ABB az!-->…
Kulcsszerepe van a fintecheknek az innovációban
Ahogy a fintech-vállalatok növekednek, több betétet, hitelt, tranzakciót és díjbevételt biztosítanak az amerikai hitelszövetkezeteknek, miközben egyre nagyobb választási lehetőségük nyílik arra, hogy mely intézmények biztosítsák számukra a!-->…
Közel 50 százalékkal nőtt az Anthropic bevétele, mégis óvatosabbak lettek a befektetők
Az Anthropic közel 50 százalékkal növelte negyedéves bevételét, és már második egymást követő negyedévében működött nyereségesen bizonyos korrekciók után. A Claude fejlesztője novemberben minden idők egyik legnagyobb tőzsdei bevezetésére!-->…
Tovább ütik az AI- és félvezetőipari részvényeket
A mesterséges intelligenciához (AI) kapcsolódó és félvezetőipari részvények globális eladási hulláma a csütörtöki kereskedésben is folytatódott. A világ 20 legértékesebb AI- és félvezetőipari részvénye együttesen több mint 1000 milliárd!-->…
Lehallgatókészüléket találtak az OpenAI irodájában, letartóztatták a vállalat egyik mérnökét
Az FBI letartóztatta az OpenAI egyik szaúdi állampolgárságú mérnökét, miután a ChatGPT fejlesztője rejtett hangrögzítő eszközt talált a központjának egyik tárgyalójában. A hatóságok szerint a munkavállaló bizalmas megbeszéléseket!-->…
A kormányok határt húznak az AI-szemüvegek használatában
Az olyan mesterséges intelligenciával (AI) működő szemüvegek, mint a Ray-Ban Meta, képesek videóra venni a viselőjük körül tartózkodó embereket, gyakran anélkül, hogy az érintettek tudnának arról. A kormányok viszont csak most kezdtek el!-->…
A bankrendszert érintő kiberfenyegetésekre figyelmeztettek
A kiberkockázatokkal kapcsolatos aggodalom olyan mértékű, hogy annak következményeként a fogyasztók akár ismét az ágyuk alatti cipősdobozban tarthatják a megtakarításaikat ahelyett, hogy bankban helyeznék el azt. Erre a súlyos veszélyre!-->…
Az adatkáosz megbosszulja magát – a sikeres MI bevezetés a kódolás előtt kezdődik
Napi 10-14 óra mesterséges intelligenciával (MI), a háttérben másfél napig önállóan kódoló agentek, és egy világ, ahol a kézi kódírás helyett a rendszerarchitektúra és a kritikus gondolkodás vált a legértékesebb valutává. Három fiatal!-->…
Az AI tömegesen szüntetheti meg a munkahelyeket? A közgazdászok szerint nem ilyen egyszerű
A Szilícium-völgy vezetői egyre gyakrabban figyelmeztetnek arra, hogy a mesterséges intelligencia munkahelyek millióit szüntetheti meg. A közgazdászok azonban jóval óvatosabbak az előrejelzésekkel. Az eddigi adatok nem mutatnak tömeges!-->…