Egy viharos év zárul, de fényes a jövő

Viharos évet tudhat maga mögött a blockchain technológia és vele együtt minden erre épülő eszköz és iparág is. A Trend FM-en is futó Fintech Világa – Blockchain Percek legújabb részében Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető az elmúlt év legfontosabb blockchain eseményeiről beszélgettek.

Az idei évben óriási mértékben zuhantak a kriptovaluta árfolyamok. Az infláció hatására az emberek mindennapi költségei jelentősen emelkedtek, csak Magyarországon 22,5 százalékkal lett drágább az élet a tavalyi évhez képest. A befektetők jelentős része ilyenkor kevésbé volatilis eszközöket keres.

Zuhanó árfolyamok és botrányok

Miután 2021 vége felé elérte a közel 69 ezer dolláros rekordértéket a bitcoin, elkezdett fokozatosan esni. A piaci környezet nagy lendületet adott az esésnek, mára pedig közel 65 százalékos csökkenés után, körülbelül 16-17 ezer dollár környékén mozog az árfolyam.

A nagy zuhanások fontos momentuma volt a TerraUSD stablecoin és vele együtt a Terra Luna kriptovaluta beomlása, valamint az FTX kriptotőzsde csődje. A Terra blockchain körülbelül 60 milliárd dollárnyi vagyont égetett el. Az FTX-botrány még ma is folyamatosan fejlődik, itt is milliárdos károkról és több millió károsult félről van szó. A két projekt mögött álló alapítóknak is fordulatos az élete: Do Kwont körözi az Interpol és jelenleg is menekül, Sam Bankman-Fried pedig már őrizetben van.

A technológiában van potenciál

Bár az árfolyamok bezuhantak, számos nagyvállalat elkezdett nyitni a kriptovaluták felé, legyen szó bankokról, vagyonkezelőkről vagy akár a Samsungról. Bővült a kriptokereskedők köre, a DBS Bank már egyes lakossági ügyfeleknek is kínál adásvételt. Emellett a DBS Bank és a JPMorgan is nagyon aktívan tesztelte blockchain képességeit, hasonlóan számos más pénzintézethez.

A digitális jegybankpénzeket már közel 100 ország kutatja valamilyen formában. Nigéria volt az egyik első ország, amely élesítette digitális jegybankpénzét, igaz a lakosság egyelőre nem használja. Hazai vonatkozásban a Magyar Nemzeti Bank is figyel néhány projektet. Sőt, a világon első jegybankként kiadott egy NFT-kollekciót egy saját privát blockchain hálózaton.

Fenntarthatóbb és egyre ismertebb néhány kripto

Jó híreket is hozott az idei év. Két top 10-es kriptovaluta blockchain hálózata, az Ethereum és a Cardano is jelentős változáson esett át. Az Ethereum több évnyi várakozás után átváltott a proof-of-work konszenzus mechanizmusról a proof-of-stake-re. Ennek a legfontosabb eredménye, hogy az Ethereum 99,9 százalékkal kevesebb áramot fogyaszt, de sokan attól tartanak, hogy így kevésbé lesz decentralizált a rendszer.

A Cardano pedig versenyképességén és tranzakció feldolgozási hatékonyságán javított, így komplexebb alkalmazások is gördülékenyebben futhatnak rajta. Az ökoszisztéma reményei szerint ezért a jövőben több fejlesztési projekt indulhat el.

A sok kripto bekerült a mainstream világába is: a kriptocégek rengeteg sport bajnokságot és klubcsapatot kezdtek el szponzorálni. A Crypto.com a Formula-1-nél, az olasz labdarúgó bajnokságnál, Paris Saint Germainnél, a UFC küzdősport ligánál, e-sport csapatoknál, valamint a világbajnokságon is feltűnt. A Fintech Világa – Blockchain Percek 2022-ben is minden héten elhozta a legérdekesebb híreket és a legizgalmasabb blockchain trendeket a hallgatóknak és ez jövőre sem lesz másképp.