Közösen akarnak segíteni a bankok

Új kezdeményezés indult az Egyesült Királyságban, amelynek keretein belül kilenc bank igyekszik enyhíteni a bankfiókok sorozatos bezárásával felmerülő problémákat.

Magyarországon is sokan tapasztalják a bankfiókok felszámolásának hátrányait, amit a postafiókok ideiglenesnek beharangozott bezárása tovább tetéz. Több településen is nehezebbé vált a személyes pénzügyi ügyintézés, megoldások viszont nem érkeznek.

Az Egyesült Királyságban a közös bankfiókokban látják a jövőt. A Post Office postacég két olyan helyiséget is üzemel, ahol rendelkezésre áll egy ügyintéző, valamint egy ATM. Négy bankkal együttműködésben üzemeltetik a közös bankfiókokat – ők állják a fenntartási költségeket, valamint ők biztosítanak felváltva egy-egy alkalmazottat a személyes tanácsadásra. Eddig sikeres a projekt, már 10 új egység is nyitásra kész, valamint 13 további kialakítása mellett is elköteleződtek a felek.

A napokban egy másik hasonló kezdeményezés is felütötte a fejét a szigetországi bankszektorban. Közös leányvállalatot alapított kilenc helyi bank, azzal a céllal, hogy a Post Office mintájára közös bankfiókokat nyissanak. Eddig 29 egység érkezését jelentették be.

A vállalat a Cash Access UK nevet kapta. A kilenc alapító bank pedig a Barclays, az HSBC, a Lloyds Banking Group, a Nationwide Building Society, a NatWest Group, a Santander, a Virgin Money, a Danske Bank, valamint a TSB.

“Amíg napjainkban sok ember digitálisan kezeli a pénzügyeit, szeretnénk mindenkinek továbbra is biztosítani, hogy készpénzhez, valamint személyes banki ügyintézéshez is hozzáférjenek. A Cash Access UK megalapítása egy fontos lépés jelent egy országos megosztott bankfióki hálózat kialakításában.”

– David Postings, CEO, UK Finance

(Forrás: Finextra)

(Címlapkép: Depositphotos)

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.