Egy tehénistállóból a 60 millió dolláros befektetésig
Sok nagy sikersztoriról számoltunk be az évek során, a mostani ismét érzékelteti, hogy a fintech szektorban messziről érkezve is komoly eredményeket lehet elérni. Rich Counsell 2017-ben családja régi tehénistállójában alapította meg cégét,!-->…
Pénzkereseti lehetőségek a metaverzumban
A metaverzum jelentette virtuális világ kéz a kézben jár számos nehezen megfogható kifejezéssel és fogalommal. Sokan azonban nem időznének ezek megismerésével, inkább csak az érdekes számukra, hogy miként lehet pénzt keresni a!-->…
Májusi fintech körkép
Nehéz idők járnak a fintech cégekre: erőteljes hatással van a globális gazdasági körülmények változása erre a szektorra is. A hónap legnagyobb tőkebevonásai közé most kisebb összegekkel is be lehetett kerülni. Egyre többen részleges!-->…
Meghódítaná Európát a német BNPL szolgáltató
Az elmúlt években a BNPL volt a fintech egyik legforróbb alterülete, eddig azonban javarészt a B2C szereplők (Klarna, Affirm, Afterpay stb) dominálták ezt a szegmenst. Az imbalansz mostanában kezd kiegyenlítődni, ezt példázza a Mondu!-->…
Több tőke kerül a hitelező fintechekhez
A hitelező fintech startupok jellemzően saját fejlesztésű technológiájukkal teremtenek értéket. Hitelezési tevékenységükhöz jelentős külső forrásokra van szükségük, lakossági és vállalati befektetőktől, vagy akár hagyományos bankoktól. A!-->…
Újabb esélyt kapott a WeWork kudarcának okozója
A pénzügyi sajtó egyik legfelkapottabb témája volt a WeWork felemelkedése és zuhanása az elmúlt években. A közösségi irodatereket üzemeltető vállalatot egykor még 47 milliárd dollárra értékelték és a vezetőség gőzerővel készült a tőzsdére!-->…
Virágzik a digitális finanszírozás
A múlt héten megírtuk, hogy három hét után először nem európai fintech nyerte a tőkebevonási versenyt, akkor az indonéz Xenditdiadalmaskodott. Az öreg kontinens azonban most visszaszerezte első helyét, de amerikai és ázsiai fintech céggel!-->…
Gondatlansággal vádolja a Starling Bankot egy brit politikus
Erős vádakat fogalmazott meg a napokban Lord Agnew korábbi konzervatív miniszter a Starling Bankkalkapcsolatban. A jelenlegi országgyűlési képviselő szerint a bank arra használta a brit kormány Covid újraindítási hitelprogramját, hogy!-->…
A siker színei a fintechben
A színek alapjaiban meghatározzák egy brand hangulatát, és hogy milyen érzést kelt egy termék a felhasználóban. Az emberekre tudat alatt és azonnal hat ez a pillanatnyi benyomás. Kutatások szerint a vásárlási döntések 95 százaléka érzelmi!-->…
A metaverzummal lendítené fel gazdaságát Dubaj
A metaverzum akár 4 milliárd dollárral is hozzájárulhat Dubaj GDP-jéhez 2030-ig. Az uralkodócsalád májusban mutatta be a ’Dubai Metaverse Strategy’-t. A stratégiai terv keretein belül a metaverzum jelentette virtuális megoldások szerves!-->…