Nagy-Britannia legértékesebb fintechje lett a Revolut

A Revolut tegnap bejelentett egy 800 millió dolláros tőkebevonást, melynek értelmében a vállalat értékeltsége 33 milliárd dollárra emelkedett. A tőkeinjekcióval két új befektető is megérkezett a vállalathoz, a SoftBank – Vision Fund 2 nevű alapján keresztül – és a Tiger Global Management. A friss tőkét további termékek fejlesztésére, valamint az amerikai, indiai és egyéb nemzetközi piaci terjeszkedésre fordítja a brit neobank.

Nikolay Storonsky, a Revolut alapítója és CEO-ja azt mondta: „Ezzel a tőkebevonással a Revolut lett Nagy-Britannia legértékesebb fintech cége, ami igazolja a befektetők meggyőződését arról, hogy képesek vagyunk az ügyfelek igényeit felülmúló termékek bevezetésére az egész pénzügyi szektorban.”

A Revolut pénzügyi szuperappja mára 16 millió ügyféllel rendelkezik világszerte, akik havonta több, mint 150 millió tranzakciót bonyolítanak az appon keresztül. Ugyanakkor a lendület megtartása költségesnek bizonyult, a vállalat 2020-as eredményei ugyanis továbbra is veszteséges működésről tanúskodnak. A tavalyi évben a Revolut 207 millió font veszteséget termelt, szemben a 2019-es 106 millióval, ami közel kétszeres növekedést jelent. Az ügyfélszám és a bevételek azonban markánsan növekedtek, ráadásul elmondásuk szerint 2020 utolsó két hónapjában már a profittermelés is összejött.

A jelenlegi veszteségek mögött jórészt a folyamatos termékfejlesztés költségei állnak. Csak idén írtunk már a Revolut kapcsán dollár-alapú megtakarítási csomagokról, biztosítási termékekről, sötétben világító bankkártyáról, böngésző bővítményről, valamint a rendkívül népszerű kriptoszolgáltatásról. A vállalatoknak szóló szolgáltatáscsomag, a Revolut Business pedig QR-kód alapú fizetéssel és számlázó funkcióval bővült eddig 2021 folyamán.

Forrás: Finextra

Bátorfi Botond