A brit fintech a kétszeres nehézsúlyú ökölvívó világbajnok Anthony Joshuával együttműködésben dobja piacra a sötétben világító bankkártyáját, amellyel Nagy-Britannia független bokszoló edzőtermeinek szeretnének pénzt gyűjteni. Minden limitált kiadású Anthony Joshua kártya után a Revolut 1 fontot (nagyjából 400 forint) adományoz az angol és skót szövetségi boksz klubok valamelyikének, de további 50 ezer fontot már félretettek a projekt támogatására.

Az edzőtermek, valamint szabadidőközpontok kimaradtak a brit kormány által indított, a sportok túlélését segítő téli csomagból (Sport Winter Survival Package), a ukactive sport fókuszú jótékonysági szervezet becslése szerint pedig részben emiatt is több, mint 400 létesítmény zárta be végleg a kapuit a világjárvány kezdete óta, míg további 2400 terem veszélyben van. A Revolut kártyaprogramja által támogatott klubok saját közvetítői kóddal rendelkeznek majd, így minden az adott kóddal megvásárolt kártya után 1 fontot kapnak. A legtöbb vásárlót közvetítő terem egy 10 ezer fontos díjban is részesül majd.

A kártya – amelyen szerepel Anthony Joshua szerencseszáma, a 258-as szám, és mottója – fényben fekete és fehér színű, a sötétben azonban neonzöld és fekete színekre vált. Joshua így nyilatkozott a programról: „A helyi edzőtermem nélkül nem lennék ott, ahol most vagyok. Egész Nagy-Britanniában gyerekek és felnőttek használják ezeket a termeket arra, hogy javítsák fizikai és mentális egészségüket, ahelyett, hogy az utcán lennének. Nagyon örülök, hogy a Revolut kártyám valós eredményt fog tudni elérni.”

Forrás: Finextra

Bátorfi Botond