Fintech bomba robbant: megérkezett Magyarország első BNPL szolgáltatása, a PastPay

Megérkezett a magyar piac régóta várt, első BNPL (‘buy now pay later’, azaz “vásárolj most, fizess később”) szolgáltatása. A fontos mérföldkő a PastPay nevéhez fűződik, ami a Péntech digitális faktoring szolgáltató saját fejlesztése. A mostani bejelentéssel megkezdődik a BNPL hazai térhódítása, ami az izgalmas lehetőségek mellett a szabályozói oldalt is nehéz feladat elé állíthatja a folytatásban.

Elsőre ez egy win-win szituációnak tűnik

A PastPay szolgáltatása B2B webshopok számára érhető el, vagyis olyan e-kereskedőknek, akik vállalatokat szolgálnak ki. A megoldás lényege, hogy a vállalatok rugalmas konstrukciók szerint, időben elnyújtva rendezhetik fizetéseiket, ami segíti őket likviditásuk javításában és a késedelmes fizetések elkerülésében. A vállalatoknak a vásárlás lefolytatásától számítva 30-60 napjuk van a végösszeg befizetésére. Ez a rugalmasság az, ami az említett előnyök kiaknázását lehetővé teszi.

A kereskedői oldal is jól jár, hiszen a BNPL konstrukciók megléte bizonyítottan növeli a vásárlók átlagos kosárértékét és csökkenti a lepattanási rátát. Vagyis a kedvező feltételek mellett a többség többet költ és többször. A PastPay egész pontosan 60 százalékkal magasabb kosárértékkel, 80 százalékkal alacsonyabb kosárelhagyási rátával és 40 százalékkal magasabb konverziós rátával kecsegteti a célba vett webshopokat.

A biztonság kárára nem köthetők kompromisszumok

A PastPay a számlák automatikus kezelésével és finanszírozásával segíti a webshopokat, így számukra szinte észrevétlenül megy végbe a BNPL hitelek nyújtásának folyamata. A szolgáltatás elengedhetetlen elemeként a BNPL szolgáltató ellenőrzi a webshopok vállalati ügyfeleinek fizetőképességét, hogy ezáltal limitálja a késedelmes fizetések előfordulását. 

Ez a webshopok számára kevésbé releváns, hiszen ők azonnal megkapják a vásárlás teljes összegét. A PastPay ellenben hatékonyan kezelheti az általa folyósított BNPL-hiteleket, valamint az igénylőket is igyekszik megvédeni az adósságspirálba kerüléstől. A BNPL-lel szemben kritikus hangok sokszor említik szolgáltatás legnagyobb problémájaként azt, hogy az igénylők többsége nincs tisztában azzal, hogy egy hitelterméket vesz igénybe. 

Remélhetőleg a PastPay elébe megy az ilyen vádaknak és minden ügyfél figyelmét felhívja a szolgáltatással együtt járó kockázatokra. Erre már csak amiatt is szükség van, mert az érdeklődés várhatóan jelentős lesz. A PastPay szerint a célcsoport 87 százaléka szívesen élne a halasztott fizetési opcióval, amire mostantól lehetőségük lesz.

Egyszer már sikerült

A PastPay mögött álló Péntech digitális faktoring szolgáltatóként ismert, megoldása alig pár perc alatt nyújt lehetőséget a hazai KKV-knak kimenő számláik finanszírozására. A vállalat így képes támogatni ügyfeleit a likviditással kapcsolatos gondok menedzselésében és a  megbízható pénzügyi tervezésben. A faktoring szolgáltatás mellett a Péntech digitális hiteleket és lízing termékeket kínál, amelyeket szintén gyors, egyszerű és kényelmes online folyamatok jellemeznek. 

A Péntech 2019-es debütálása óta fontos szereplője a még épp csak éledező magyar fintech szcénának. A vállalat ügyfeleinek száma mindössze hat hónap alatt elérte a 300-at, mostanra A pedig 800 fölé tehető. A KKV-s ügyfelek összesen több mint 15 milliárd forint finanszírozást vettek igénybe a Péntech jóvoltából, ami itthon jelentős összegnek számít.

A Péntech útját egyébként már jó ideje mi is szorosan követjük. Annak idején írtunk a vállalat jelentős tőkebevonásáról, majd a Fintech Világa rádióműsorban is vendégül láttuk az alapítót, Berényi Benjamint. Legutóbb akkor tettünk róluk említést, amikor a elnyerték a Magyar Innovációs Nagydíjat a startup kategóriában. A BNPL szolgáltatás alapjairól ebben a cikkben írtunk részletesen.

Borítókép: Financial IT

Bátorfi Botond

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.