Vásárolj most, fizess később, hogyan tovább

„Valahol el kell kezdeni” – hallhattunk már megannyian a közismert mondást. Mint minden klisének, ennek is van igazságalapja. Hány jövendő milliárdos dolgozhat most egy gyorsétteremben, hogy eltartsa magát formabontó ötlete realizálásáig? Erre a kérdésre lehetetlen válaszolni, de annyit tudunk, hogy nem ők lesznek az elsők. Sebastian Siemiatkowski és Niklas Adalberth egy svéd Burger King konyhájából a fintech szcéna legtekintélyesebb tárgyalótermeiig jutottak közös vállalkozásuk, a Klarna révén.

A Klarna egy ’Buy Now, Pay Later’, azaz BNPL szolgáltató. Késleltetett fizetési, valamint részletfizetési szolgáltatásaival a vállalat a fintech szektor egyik meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát. Külső befektetők összesen már 3,7 milliárd dollárt fizettek, hogy részesedést szerezhessenek a vállalatban. A legutóbbi tőkebevonási forduló során már akkora volt az érdeklődés, hogy a vállalat értékeltsége 45,6 milliárd dollárra ugrott.

Ennek következtében a Klarna európai szinten az első, globális szinten pedig a második legértékesebb fintech vállalat lett. Természetesen az ilyen szintű sikerekhez elengedhetetlen a megfelelő vezetés, vízió és stratégia. A Klarna esetében azonban nem mehetünk el szó nélkül a BNPL felívelése mellett. A fintech trend óriási évet futott tavaly, egyértelműen dominálta a fintech hírportálokat. A jelenlegi gazdasági környezetben viszont felette is elkezdtek gyűlni a viharfelhők.

Mi is az a BNPL?

A ’Buy Now, Pay Later’, magyarul ’Vásárolj Most, Fizess Később’ fizetési szolgáltatás egy hitelezési újítás a fintechek világából, amely az online vásárlási szférában vetette meg a lábát. A röviden csak BNPL-ként emlegetett szolgáltatáson keresztül hitelre vásárolhatnak a fogyasztók, aminek keretében a vásárlás végösszegét később kell kifizetni egy összegben, vagy egyenlő törlesztőrészletekre bontva. Általában 3, 4 és 6 heti vagy havi részletre bonthatók a vásárlások, azonban már kezdenek elterjedni az akár 12 hónapos megoldások is. A BNPL-hitelek jellemzően kamatmentesek, szolgáltatónként azonban változik, hogy van-e késedelmi díj vagy sem.

A tavalyi év igazi áttörést hozott a BNPL szolgáltatóknak. Eleinte a milleniál- és z-generáció, valamint a nők jelentették a fő felhasználóbázist. Jellemzően divatcikkek vásárlására használták a különféle konstrukciókat, mivel az online ruhaboltok számítottak a legnagyobb BNPL-partnereknek. Napjainkban már a demográfiai és a vásárlási összetétele is megváltozott a BNPL felhasználásának. Már az idősebb korosztályok és férfiak is erősebben reprezentáltak. Továbbá a BNPL-lel megvásárolható termékek köré is jelentősen bővült – számos e-kereskedelmi felületen szinte határtalan a BNPL-kínálat. Az észszerű termékek, mint például a lakberendezési tárgyak mellett egyes országokban a házhoz szállított pizzáért is lehet késleltetve fizetni, vagy egy nagy külföldi utazás árát is fel lehet bontani több részletre.

A BNPL-terjedés másik fontos eleme a fizikai boltokban való megjelenés. A digitálisan affinis felhasználókat elég online elérni, egy széleskörű társadalmi hatás kiváltásához viszont továbbra is szükséges a fizikai jelenlét. Ahogy az online boltokkal, úgy a fizikai boltokkal is exkluzív szerződéseket kötnek már a BNPL-szolgáltatók. A H&M boltjaiban például lehet késleltetve és részletekben is fizetni, akár Lengyelországban is. Nem elrugaszkodott gondolat, hogy valamikor ez a lehetőség hazánkban is megjelenjen.

A nemzetközi BNPL-piac legnagyobb nevei
Forrás: Fincog

A BNPL sikerének kulcsa

A fintech fejleményekkel ritkán találkozó emberek számára valamelyest meglepő lehet, hogy tavaly a BNPL jelentette a legnagyobb trendet a szektorban. Elvégre nem egy eget rengető innovációról van szó, a hitelek történelmét akár az ókori Mezopotámiáig is visszavezethetnénk. A kamatmentesség és az alacsony díjak persze sokkal vonzóbbá teszik a BNPL-t egy személyi kölcsönnél, de egy hitelkártyával összemérve már nincs is sok különbség.

A BNPL vonzerejét a vásárlási élménybe való tökéletes illeszkedésben és a vásárlásban érintett felek érdekeinek összeállásában kell keresni. Számos e-kereskedelmi felületen már a termékek böngészése során szembe találja magát a vásárló a rugalmas fizetési lehetőségekkel. Fizetésnél ugyancsak megjelennek a késleltetett és részletfizetéses ajánlatok. Igénybevételük is nagyon egyszerű, csak egy gombnyomás különbség van a hagyományos és a BNPL konstrukciós fizetések között.

A fizetési megoldás által kínált pénzügyi rugalmasság sok vásárlónak lehetővé teszi, hogy olyan termékeket vegyen meg, melyeket egyébként egyáltalán nem, vagy csak komoly áldozatok árán engedhetett volna meg magának. Ez meglátszik azoknál a felületeknél is, amelyek biztosítanak BNPL-vásárlási opciót.

A legnagyobb BNPL szolgáltatók állításai alapján partnereiknél 30-85 százalékkal nő a vásárlások átlagos értéke. Mindemellett a kosárelhagyások száma is drasztikusan csökken, akár 20 százalékkal. Így, ha egy vásárló fizethet részletekben, akkor nagyobb valószínűséggel tartja meg online kosara tartalmát. Könnyen látható, hogy a kereskedőknek miért éri meg a BNPL fizetési lehetőség kínálata még úgy is, hogy a BNPL szolgáltatások – egyébként nem alacsony – díja a kereskedőket terheli. Elvégre a vásárlókra kiszabott alacsony vagy nem létező díjak erős szerepet játszanak az értékesítési forgalom óriási felpezsdítésében.

A COVID-faktor

A BNPL népszerűségének felívelésében a pandémia is nagy szerepet játszott. A koronavírus milliókat kényszerített négy fal közé, így felértékelődtek az online csatornák az élet számos területén, ezek alól a fizetés sem volt kivétel. A BNPL használata egyeseknek szinte létszükséglet volt, míg másoknak a limitált szórakozási lehetőségek egyike. Nagyon sokan vesztették el állásukat a koronavírus okozta lezárások miatt. Nekik óriási segítséget jelentett, hogy egyes árucikkeket képesek voltak sokkal rugalmasabban megvenni. A szerencsésebbek pedig online boltokban költötték el azt a pénzt, amit kint a való világban egyszerűen nem tudtak személyesen megtenni. Több országban az utóbbi csoportot még az állami támogatások is ösztönözték az erősebb költésre. Ennek az e-kereskedelmi láznak egyértelmű győztese volt a BNPL.

BNPL nélkül mit sem érsz

Egy ideig úgy tűnt, mintha a fenti mondat valóban elhangzott volna a fintech szektor szereplői között. A legkülönbözőbb vállalatok jelentettek be új BNPL megoldásokat vagy együttműködéseket a hitelezési szolgáltatás népszerűségének hatására. Az újonnan megjelenő startupok mellett hagyományos bankok, mint a Citi és a NatWest; ismert fizetési szolgáltatók, mint a PayPal és a Square; neobankok, mint a Curve és a Monzo; valamint technológiai óriások, mint az Amazon és az Apple is BNPL termékekkel bővítették kínálatukat.

Az érdeklődést az óriási befektetések és felvásárlások is igazolták. A Klarna egyetlen tőkebevonási forduló keretein belül volt képes 1 milliárd dollárral gazdagodni. Pár hónapra rá újabb 639 millió dollárt vont be a vállalat, ami után Európa legértékesebb privát fintech cége lett 45,6 milliárd dolláros értékeltséggel. A Square, egy amerikai pénzügyi technológiai óriás pedig nem kevesebb, mint 29 milliárd dollár értékben ajánlott fel részvényeket az Afterpay tulajdonosainak, hogy felvásárolhassa az ausztrál BNPL vállalatot. Ez az utóbbi érték magasabb, mint Észtország teljes tavalyi GDP-je.

Tavaly a nemzetközi BNPL-piac értéke meghaladta a 125 milliárd dollárt a Precedence Research adatai alapján. A kutatócég várakozásai szerint a piac akár a 3 ezer milliárdos értéket is bőven átlépheti 2030-ra, ami 43,8 százalékos éves átlagos növekedési rátát jelentene. Ebből a növekedésből nagy szerepet vállalnának azok a piacok, ahol még nem elérhető a fizetési megoldás. A lenti ábrán például az látszik, hogy az Egyesült Államokban, ahol már rendre elterjedtek a BNPL termékek, 24,3 százalékos átlagos növekedés várható évente. Persze a 43,8 és a 24,3 százalékos éves növekedés egyaránt óriási érték. Magyarország GDP-je körülbelül 29 százalékkal nőtt 2013 és 2019 között, egy nemzetközi szinten gazdaságilag virágzó időszakban. A várakozásoknak megfelelően ezt a hét éves növekedést lehet képes replikálni a BNPL piac évente.

Az Egyesült Államok BNPL-piacának lehetséges fejlődési íve
Forrás: Grand View Research

Felborulni látszik az idill

Ha már egy klisével kezdtünk, akkor folytassuk egy másikkal. A BNPL-re is igaz ugyanis, hogy minden jónak vége szakad egyszer. Nemrég a Netflix kapcsán megdőlt a tech szektor azon tézise, hogy örökre lehet növekedni. A Netflix elkönyvelte első visszaesését felhasználói számában és a befektetők azonnal könyörtelenül lecsaptak. Most úgy tűnik, hogy a BNPL töretlen terjedése kényszerülhet megállni.

A pandémia enyhülése és az infláció növekedése egyaránt érinti az online vásárlásokat. Az embereknek egyrészt megint kibővültek a költési lehetőségei, másrészt folyamatosan, jelentős mértékben csökken vásárló erejük. A magas inflációs környezetben az emberek elsősorban a nem létszükségletű dolgokról mondanak le. Ilyenek a luxuscikkek, a divatáruk, a lakberendezési tárgyak, valamint a technológiai készülékek. Ezek mind olyan termékek, amelyek jelentős részét képezik a BNPL eladásoknak.

A gazdasági nehézségek működési szempontból is kezdik utolérni a BNPL vállalatokat. Ausztráliában, ahol az egyik legszorosabb a BNPL verseny, több vállalat is megérezte a negatív előszeleket. Az egyik ismert szereplő, a BizPay kénytelen volt megválni alkalmazottainak 30 százalékától. Mindeközben egyébként éppen 25 millió dollárt igyekszik bevonni a vállalat. A folyamatban lévő tőkeinjekció ellenére viszont felismerte a vezetőség, hogy az eddigi vállalati szerkezet nem fenntartható hosszú távon. Várhatóan egyre több szolgáltató jut ugyanerre a konklúzióra a közeljövőben.

Élesednek az adósságcsapdák

A BNPL hiteleket ért egyik legnagyobb kritika eddig a felelőtlen pénzügyi magatartás közvetett ösztönzése volt a laza szabályozásból adódóan. Rengeteg vásárló ugyanis úgy tekint a BNPL-re, mint egy pénzcsapra. Mivel egy termékért nem kell azonnal fizetni, vagy először csak az árának a töredéke van levonva az egyenlegről, sokakban nem realizálódik kellően, hogy az árcédula fennmaradó részét később ki kell fizetni. Így túlköltekeznek és hamar adósságokba verik magukat, amiért magas késedelmi díjakat kell fizetniük.

A kritikák jogosak, ugyanis a BNPL nevezhető hitelezési tevékenységnek, igénybe vétele mégsem követel meg olyan hitelminősítési folyamatokat, amelyek a hagyományos pénzügyi szektorban elő vannak írva. Ebből fakad továbbá az is, hogy szabadabban lehet reklámozni bárkinek a BNPL szolgáltatásokat. Az Egyesült Államokban például kifejezetten nagy problémát jelent az, hogy a fiatal felhasználók folyamatosan szembekerülnek olyan videókkal, amelyekben a BNPL-t reklámozva mutatják be az influenszerek, hogy milyen luxuscikkeket vásároltak maguknak.

A Financial Health Network egyik felmérése szerint a BNPL ügyfelek negyedének rossz az anyagi helyzete, valamint közel kétharmaduk nem vásárolt volna a fizetési szolgáltatás hiányában. Ez a két adat magában még nem problémás, azonban a megfelelő pénzügyi tudás hiányában azonnal súlyosbító tényezővé válnak az adósságcsapdába keveredés kapcsán. Tehát, ha a BNPL magában nem is feltétlenül visz csődbe embereket, képes negatív szerepet játszani néhány egyéni emberi tragédiában.

Mit várjunk a hazai piacon?

Eddig zavaró lehetett a BNPL hullámvasútszerű bemutatása, a kedvező történetektől a pénzügyi csapdákig. Azonban mint a legtöbb megosztó terület, a BNPL sem egyértelműen jó vagy rossz. A piac akkorára nőtt, hogy nagy valószínűséggel már nem omlik össze, és bár fennáll az adósságcsapdák veszélye, az ügyfelek többsége tisztában van a felhasználási feltételekkel és következményekkel.

Igaz, hogy a magas infláció hatására visszaeshet a luxuscikkek vásárlási forgalma. Azonban a BNPL hasznos eszköz lehet arra is, hogy a számunkra szükséges termékeket egy adott áron fixáljuk le és idővel, kényelmesen törlesszük a tartozásainkat. Már több külföldi piacon lehetőség nyílt arra, hogy egy egyszerű bolti bevásárlást vagy egy tankolást is ki lehessen fizetni késleltetve, valamint részletekben.

Mivel a hazai piacon nincsenek jelen érdemi BNPL szolgáltatások, mi csak megfigyelni tudjuk, hogy mi történik a világban. A történésekből viszont levonhatjuk a megfelelő következtetéseket és már tájékozottan vehetjük igénybe a BNPL fizetési lehetőségeket, amint azok bevezetésre kerülnek Magyarországon is. A hazai konferenciákon gyakran előkerül a kérdés, hogy miként egyeztethető össze a magyar szabályozás a BNPL termékekkel, így vélhetően sok pénzügyi szereplő folytat aktív kutatást.

Azért, hogy pár nevet is említsünk elvileg Magyarországon is rendelkezik jelenléttel a Klarna. A BNPL óriás honlapja szerint egyes fizetési megoldásai hazánkban is elérhetőek. Ősszel felreppentek olyan hírek, miszerint a LeanPay is kivetheti a hálóját a magyar piacra. A LeanPay Szlovéniában és Horvátországban aktív jelenleg, azonban ha igazak az értesülések, akkor közelebb lehet hozzánk a BNPL, mint azt gondolnánk. Továbbá a visegrádi régióban a Twisto is több országban nyújt szolgáltatásokat, adott lenne egy magyar terjeszkedés a jövőben. Addig is, amíg konkrétumokról számolhatunk be, tájékozódjunk és legyünk tisztában az aktualitásokkal, hogy felelősen aknázhassuk majd ki a BNPL-ben rejlő lehetőségeket.

Qayum Dániel

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.