Az elmúlt hónapokban megjött a kormányok kedve a digitális jegybankpénzek (CBDC) kutatása, fejlesztése és tesztelése iránt. Pár napja írtunk cikket arról, hogy az euróövezet országainak pénzügyminiszterei brüsszeli találkozójukat követően nyilatkozatot tettek közzé a digitális euró bevezetéséről.
Az európai országok legtöbbje már javában kutatja, hogy hogyan tudnák implementálni saját digitális valutájukat. Az országok közül érdemes megemlíteni Norvégiát, amely az Ethereum hálózaton keresztül igyekszik bevezetni digitális valutáját. Ez azért érdekes, mivel a központi bankok általában privát hálózatot használnak a CBDC-k implementálásához, az Ethereum azonban egy publikus hálózat.
Korábban a norvég központi bank jelentős mérföldkőhöz érkezett a digitális valutával kapcsolatos fejlesztéseiben, mivel közzétette az ország CBDC “homokozójának” (teszthálózatának) nyílt forráskódját. Ennek célja, hogy egy platformot kínáljon az interakcióhoz és lehetővé tegye az Ethereum hálózattal kompatibilis tokenek kibocsátását, égetését és utalását – közölte a Norges Bank hivatalos CBDC-partnere, Nahmii egy blogbejegyzésben. Nahmii hangsúlyozta, hogy a kód jelenlegi verziója eleve nem támogatja az Ethereum hálózat fő tárcáját, a MetaMaskot és csak a megfelelő hitelesítő adatokkal rendelkező felhasználók számára érhető el privát módon.
A központi bank korábban már májusban is tett utalást az Ethereumra egy CBDC-vel kapcsolatos blogbejegyzésben. A Norges Bank szerint az Ethereum blokklánc várhatóan „központi infrastruktúrát” biztosít majd a norvég CBDC kibocsátásához, elosztásához és égetéséhez.
Nigériában nem túl sikeres a digitális valuta
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint 2022 júliusától 97 ország, vagyis a globális központi bankok több mint fele vizsgálta vagy fejlesztette a CBDC-ket. Eddig csak két ország indított el teljes mértékű CBDC-projektet: Nigéria és a Bahama-szigetek. Csak idő kérdése azonban, hogy a jelenleg kutatási vagy tesztelési fázisban lévő országok is bevezessék saját CBDC-jüket. Nigéria esetéről egyébként nemrég mi is írtunk cikket. E szerint a nigériai központi bank digitális jegybankpénzének népszerűsége messze elmaradt a várakozásoktól. A lakosság csupán 0,5%-a használja az egy éve bevezetett digitális fizetőeszközt, az eNairát. Azóta a nigériai központi bank 45 dollárban maximalizálta a napi ATM készpénzfelvételt annak érdekében, hogy ösztönözze az elektronikus fizetéseket, beleértve az eNaira digitális valutát is.
(Forrás: Cointelegraph)
(Borítókép: Depositphotos)