Felelős Fintech Díjat ért a BNPL májusban

A Fintech.hu cikke nyerte a májusi Felelős Fintech Díjat: Qayum Dániel írása a „Buy Now, Pay Later” (BNPL), azaz a „Vásárolj Most, Fizess Később” jelenséget járta körül.

„A témához képest meglepően sodró lendületű, olvasmányos anyag, amely közérthetően, megfelelő példákon keresztül mutatja be a megoldást” – olvasható a zsűri értékelésében.

A „Vásárolj most, fizess később, hogyan tovább” című cikk a BNPL jelenséget mutatja be. Az alapvető definíció mellett szó esik még a nemzetközi piaci helyzetről, a pandémia hatásairól, gazdasági hatásokról, valamint hazai relevanciáról is.

Felelős Fintech Díj (Forrás: felelosfintech.hu)

A Felelős Fintech Tartalmakért pályázat küldetése a fintech témákkal kapcsolatos hiteles tájékoztatás és ismeretterjesztés támogatása. A pályázat segítségével publicitást kapnak azok az anyagok, amelyek közérthetően segítenek eligazodni a fintech világában.

Korábbi írásaink is szép eredményeket értek el a pályázaton, hiszen több is bekerült a jelöltek közé, a márciusi díjat például szintén Qayum Dániel interjúja nyerte, amelyet Európa első blockchain alapú pénzintézetével, a BENKER csapatával készített. A „Magyar megoldás az Ethereum problémájára” című anyagban a BENKER világelső blockchain megoldásáról beszélgettünk, amely képes hidat képezni a nyílt blockchain világ, valamint a szabályozott pénzügyi szektor között.

(Borítókép: DocuSign / Unsplash)

K. G.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.