A Blockchain Koalíció céljai és lehetőségei

A Fintech Világa mai adásában Suppan Márton és Érczfalvi András Vágujhelyi Ferenccel, a Blockchain Koalíció elnökével beszélgetnek. Március elején elsőként írtunk az alakulásról és a koalíció azon törekvéséről, hogy növelni szeretné a blockchain technológia nemzetgazdasági szerepét. 

Néhány hete pedig Czeglédi Tamás, a Blockchain Koalíció szakmai vezetője volt a Fintech Világa vendége, akivel az alakulásról, a koalíció összetételéről és legfontosabb feladatairól beszélgettünk. Ezúttal az újonnan alakuló szervezet jövőbeli céljai és lehetőségei szolgáltatták a témát. 

Vágujhelyi Ferenc egyébként a NAV elnöke is, ennek fényében elsőre meglepőnek tűnhet, hogy a blockchain területén is ilyen aktív szerepet tölt be. Az elnök szerint a technológia hatalmas lehetőségeket tartogat, ezért fontos, hogy azok kiaknázásra kerüljenek. Az állam szerepével kapcsolatban hangsúlyozza, hogy nem az ökoszisztéma kiépítése az elsődleges feladat, hanem a kutatás-fejlesztési és szolgáltatásfejlesztési tevékenységek támogatása, valamint az információhitelesség biztosítása. 

Vágujhelyi szerint a blockchain technológia által biztosított decentralizáció és transzparencia számos területen vezethet drasztikus változásokhoz. Ilyen a digitális személyazonosság igazolás, a digitális értéktárolás, vagy épp az elektronikus szerződéskötés. A speciális hitelesítési módszer hiánya, illetve a tény, hogy az emberek még nem férnek hozzá kvantumszámítógépekhez biztosítja, hogy senki ne tudja felülírni a demokratikus közösség által elfogadott és hitelesített információkat. Ezáltal számos területen sokkal egyszerűbbé válik a hitelesítés folyamata.

Az adás második felében egyebek mellett szóba kerül a digitális jegybankpénzek helyzete, valamint a kriptovaluták és a blockchain technológia viszonya. A teljes adás a lenti linken, Spotify-on meghallgatható.