Nem nőnek való vidék – avagy mit keresnek a csajok a fintech világában

Régi adósságot törlesztünk most, ugyanis a Fintech.hu-n a folytatásban az eddiginél is nagyobb hangsúlyt fektetünk a női alapítókra, szakemberekre és a nők általános helyzetére a fintech szektorban. Szemfüles olvasóink észrevehették, hogy az elmúlt hetekben több ilyen témájú cikkünk is megjelent, most azonban hivatalosan is debütál a “Nők a fintech szektorban” nevű rovatunk. A jeles alkalomból Füredi Júliát, a sparq tech alapítóját, ismert szervezetpszichológust kértük fel, hogy ossza meg velünk gondolatait a témával kapcsolatban. 

Óvodás koromban kamionsofőr szerettem volna lenni. Középiskolás koromban pedig delfinkutató. Ötven évesen pedig tech startupper. Hallom, ahogy mormogod is, hogy „szegény nő, micsoda ostoba karriervágyak”!

Noha ez csak azt mutatja, hogy a dobozon kívül gondolkodok és merek nagyot álmodni. Hányan nem beszélgetnek a vágyaikkal, pláne nem vágnak bele ismeretlen terepek feltérképezésébe, mert… és jön a kifogáshalmaz: „lányok ilyet nem szoktak, ez nem nőnek való”.

És most mindegy is, hogy ezt saját magadnak mantrázod, a környezeted harsogja, vagy épp a társadalmi elvárások zaja lüktet a füledben. A lényeg ugyanaz: nőként nem tehetsz meg bizonyos dolgokat.

Miért gondoljuk hát, hogy pont a pénzügyi világ lenne az a befogadó terep, ahol minden akadály nélkül, ugyanolyan esélyekkel indulhatunk a startvonalról? Igaz ugyan, hogy a családok több mint felében a nők hozzák meg a pénzügyi döntéseket és kétszer valószínűbb, hogy ajánlják a szolgáltatást, ha meg vannak vele elégedve. Ha pedig tudjuk, hogy kik az ügyfeleink, akkor a józan paraszti ész logikáját követve érdemes lenne hasonló arányban képviseltetni magunkat a szervezeti döntéshozatalban. És míg a pénzügyi szektorban dolgozók 46% nő, alig 15%-a jut el csúcsvezetői pozícióba. 

Persze nem kell feltétlenül a csúcsvezetésben csücsülni ahhoz, hogy hatással lehessük, de lássuk be, nem is árt. Az azonban nem viszi előbbre az ügyet, ha évről évre ugyanazokat a női vezetőket mutogatjuk, szavazzuk be a leg-leg-leg-be. Nemcsak azért, mert unalmas, hanem azért is, mert azt az üzenetet hordozza, hogy a kevés kiválasztott közé lehetetlen bekerülni, véges számú hely van. Ezzel nem vonom kétségbe az érdemeiket, de az örökös tagság az ambíciózus következőknek stop táblát mutat.

Pedig, ha megkapargatunk egy-két nagy banki transzformációs projektet, „mi bennfentesek” tudjuk, hogy ki az a nő, aki éjszakázott, túlórázott, küzdött és ki az, aki öltönyben az élre és a fényképezőgépek lencséje elé állva adta el a sikert. Az exponálás ideje mellett az is számít, hogy kikről készül a kép. És már nem igaz, hogy nem akarjuk megmutatni magunkat, mert a szerénység „kívánatos női princípium”.

Nincs ez másként a fintech világában sem. Hiszen kontinensenként forog egy-két nagy név, de a sok feltörekvő, próbálkozó, a sikerekhez hozzájáruló női nevek itt is elsikkadnak. Rájuk nem kíváncsi semmilyen lista készítője. Arról nem is beszélve, hogy az ily módon amúgy is alulreprezentált tech szektor és a túlnyomóan férfiak által irányított pénzügyi terület kereszteződésében további gátak emelkednek az ide betörni készülő nők elé. 

A VC-kben 88 százalékban férfiak ülnek, akik a pénzük 2.8 százalékát fektetik be női alapítású cégekbe. Közép-Kelet Európában ez az arány 1 százalék. Pedig a már korábban hivatkozott józan ész alapján logikus lenne olyan megoldásokat támogatni, amiket olyan szakemberek fejlesztenek, akik a legfőbb fogyasztó populációjából jönnek. Arról nem is beszélve, hogy minden egyes női alapítású cégbe fektetett dollár kétszeresen térül meg, tehát a jól felfogott üzleti érdekek is emellett szólnának.

Persze nem adjuk fel, mert mi csajok már csak ilyenek vagyunk. Tapsolunk minden évben a fent lévő „listásoknak”, nemzetközi szervezetekhez csatlakozunk, mint az EWPN vagy a WITSEC. Dörömbölünk, hogy fel akarunk szólalni konferenciákon, hogy megoszthassuk a nézőpontunkat. Rászólunk azokra, ahol „boys’ club” fotók készülnek az inkluzivitás zárójelbe tételével. A mikrofon elé lökdössük azokat, akiknek ott a helyük, és amíg a hangjukra találnak, addig ott vagyunk mi, akik képviseljük őket.

Hiába sulykolják, hogy a fintech nem nőnek való vidék, látva látszik, hogy van itt (is) helyünk és értékünk.

Ami engem illet: baromi jól tudok autót vezetni, Ausztráliában jártam egyetemre (hiszen ott vannak a delfinek) és a B oldalra érve lettem tech startupper.

Most pedig megyek egy lapátért, hogy összesöpörjem az üvegplafon szilánkjait, nehogy belelépjenek azok, akik utánam jönnek.

Füredi Júlia

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.