Blockchain Koalíció

A Fintech Világa mai adásában Suppan Márton és Érczfalvi András Czeglédi Tamással, a frissen megalakuló Blockchain Koalíció szakmai vezetőjével beszélgetnek.  A Koalíciót a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium hívták életre. Március elején mi is hosszan írtunk a koalíció létrejöttéről, melynek célja a blockchain technológia nemzetgazdasági szerepének növelése és a jó gyakorlatok széles körben történő átadása, elterjesztése. 

Czeglédi Tamás szerint a koalíciónak a hazai ökoszisztéma tudásszintjének emelése is fontos célja lesz, legyen szó gazdasági döntéshozókról, illetve a lakosságról. A frissen megválasztott elnökségi tagok számos különböző területről érkeznek. Találnunk a közszférában, egyetemi és tudományos területen, szakmai szervezetekben, valamint a versenyszférában tevékenykedő tagokat is, ami elősegítheti a széles körű pozitív hatások kifejtését. A beszélgetőpartnerek egyetértettek abban, hogy a kitűzött célok eléréséhez koordinált, elkötelezett munkára lesz szükség a koalíció minden tagjának részéről.

A teljes adás a lenti linken, Spotify-on meghallgatható.