A Monzo, az Egyesült Királyság egyik vezető digitális bankja szerdán bejelentette, hogy idén először elérte a nyereségességet, ami jelentős eredmény a fintech cég számára.
A mobiltelefonok és az internet széles körű elterjedése a digitális banki szolgáltatásokat hozzáférhetőbbé és kényelmesebbé tette, ezáltal biztosította a neobankok létrejöttét is.
A brit digitális bank, a Monzo elérte a negyedmilliós mérföldkövet az üzleti ügyfelek terén. Az Egyesült Királyságban már minden 23. vállalkozás csatlakozott a neobankhoz.
Több befektetési bank is a tárgyalások kezdeti szakaszába lépett a Monzo-val. A brit fintech nyilvános tőzsdei bevezetése a téma, amelyre akár már jövőre sor kerülhet.
A brit neobank alkalmazottai közölték a vezetőséggel, hogy szakszervezetet terveznek alapítani, és arra kérik a céget, hogy ezt hivatalosan is ismerje el.
Pozitív fejleményekről számolt be a Monzo háza tájáról a vállalat vezérigazgatója, TS Anil, akivel a The Sunday Times készített interjúta napokban. Többek között megtudhattuk, hogy már 135 ezer fő használja előfizetéses Prémium és Plus!-->…
A BitPay kártyáknál elérhető az ApplePay
A világ legnagyobb bitcoin és kriptovaluta fizetési szolgáltatója a BitPay múl pénteken (02.12.) bejelentette, hogy amerikai kártyatulajdonosai számára elérhetővé teszik az Apple Wallet és az!-->!-->!-->!-->!-->…