Lépéselőnyben a Mastercard a BNPL-piacon

Az Apple és a Mastercard között megköttetett megállapodás komoly stratégiai előny a Mastercard számára az ősi rivális Visával szemben – véli James Hickson fintech szakértő.

Az Apple piaci előnye

Amikor az Apple tavaly bejelentette, hogy az Apple Pay Later szolgáltatásával belép a Buy-Now-Pay-Later (Vásárolj most, fizess később) piacára, akkor minden inkumbens szereplő felkapta a fejét. James Hickson véleménye szerint, mint potenciális jövőbeli versenytárs hozzájárulhatott a legnagyobb BNPL-vállalatok, mint a Klarna, az Affirm vagy az Afterpay értékelésének bezuhanásához is.

  • James Hickson a Bloom alapítója, korábban 16 évig dolgozott a Morgan Stanley-nél, ahol a befektetési bank fintech ágát vezette. A többszörösen díjnyertes fintech vezérigazgató a koronavírus-járvány alatt alapította meg vállalkozását, a Bloomot, ami open banking alapú szolgáltatást és tőkét biztosít a digitális vállalkozásoknak.

Hickson szerint a tech óriás jelentős versenyelőnnyel rendelkezik még a legnagyobb BNPL-szolgáltatókkal szemben is, mivel olcsóbban juthat hozzá a BNPL-szolgáltatáshoz szükséges finanszírozás forrásához és 1 milliárd főt számláló ügyfélkörhöz fér hozzá, ami jelenleg nagyságrendekkel nagyobb, mint akár a Klarna vagy más BNPL-vállalatok ügyfélbázisa. Mindemellett a kialakított üzleti modell és a bevont partnerek is rendkívül erős induló pozícióba helyezik a vállalatot.

Egy innovatív szolgáltatás

Az Apple Pay Later megoldásról két hónapja ebben a cikkünkben írtunk részletesen. Ami a szolgáltatás technikai megvalósítást illeti, az Apple két fontos partnerre támaszkodva nyújtja BNPL-megoldását. A Mastercard feladata a kereskedőkkel való interakció, valamint egy „Installments” nevén futó white label BNPL-termék szolgáltatása a rendszerben. A hitelnyújtás technikai megvalósításáért a Goldman Sachs felel, aki egyben BIN szponzor is. A hitelezés és a kölcsönök folyósítása az Apple 100 százalékban tulajdonolt leányvállalatánál maradtak. Hickson úgy véli, hogy a létrehozott modell, melyben az Apple saját mérlegén keresztül jut olcsó forráshoz, de maximálisán kihasználja a Mastercard képességeit, egy példaértékű innovatív modell minden bank és egyéb szolgáltató számára, mely megmutatja, hogyan kellett volna az elejétől fogva a fintech vállalatokkal együttműködni.

A Mastercard BNPL-stratégiája

Az Apple-el között megállapodás kétségkívül lépéselőnybe juttatta a Masercardot legnagyobb riválisával, a Visával szemben, akivel régóta versenyeztek a BNPL-piac megszerzéséért is. De míg a Visa kivárásra játszott, a Mastercard proaktívan építette BNPL-birodalmát – véli Hickson. A Visa arra várt, hogy a hitelezési piacot uraló bankok maguktól lépjenek, felismerve a POS-hitelezésben rejlő potenciált és a BNPL-vállalatokban testet öltő versenytársakat. Ez a taktika azonban nem vált be, a bankok ugyanis nem érezték szükségét egy olyan megoldás kialakításának, ami potenciálisan saját hiteltermékeiket kannibalizálta volna.

A Mastercard ezzel szemben olyan befektetési stratégiát követett, mely elősegítette a versenyképességük fejlődését termékeik és megoldásuk továbbfejlesztésével. 2020 januárjában fektettek be a Pine Labs-be, Ázsia egyik piacvezető, kereskedőknek létrehozott kereskedelmi platformjába, mely két évvel később a DBS Bankkal együttműködésben vezetett el idén tavasszal a „Mastercard Installments” nevezetű programhoz. A program hitelkártya tulajdonosok számára teszi lehetővé a kamatmentes részlefizetést, s mindehhez csak hitelkártyájukat kellett bemutatni a pénztárnál. A programban való részvételhez nincs szükséges regisztrációra, bárhol, ahol a „Pay Later” felirat megjelenik, használhatják a részletfizetés funkciót a vásárlók. A bolti vásárlás mellett a megoldás online és mobil app-ban is elérhető bizonyos ázsiai országokban. Ez az egyedi megoldás, az Apple-el való együttműködéssel egyetemben vezetheti el a Mastercardot a BNPL dominanciához Hickson szerint.

Hickson azt is megjegyzezi, hogy bár a Mastercard egy jelentős szereplő a fizetési szolgáltatások piacán, eddig jellemzően a VISA mögött kullogott, akár piaci részesedés, akár hitel egyenlegek tekinetében. A BNPL szolgáltatásban azonban lépéselőnybe került, ami hosszú távon a lemaradás ledolgozását eredményezheti.

A Fintech.hu korábban cikksorozatban járta körbe a BNPL-modellt:

  1. Vásárolj most, fizess később!
  2. A kereskedő fizet!
  3. Pszichológiai faktorok a BNPL sikeressége mögött
  4. Célcsoportok
  5. A piac

(Forrás: Altfi)

(Borítókép: Flickr)

Görög Szabolcs