Interjú Suppan Mártonnal a Pulicorn podcastben

Elindult a Pulicorn podcast, a műsor első részében pedig Suppan Mártonnal, a Peak Financial Services alapítójával és vezérigazgatójával beszélgetett a házigazda, Nagy Attila Áron. Az adásban szó esett a prepaid kártyarendszerek hátteréről, valamint a pénzügyi szolgáltatások jövőjéről egyaránt.

A Pulicorn podcast azzal a szándékkal jött létre, hogy az álhírek által egyre inkább dominált világban platformot nyújtson a tudományos alapú, kritikai gondolkodást sem mellőző tájékozódáshoz és beszélgetésekhez. A most induló műsorban, ahogy az első részben, úgy a továbbiakban is olyan vendégekkel készülnek majd az adások, akik egy adott területen kiemelkedőt alkotnak, így képesek kézzelfogható, pontos információval, valamint tapasztalatokkal szolgálni a hallgatóknak.

Bátorfi Botond