Heti fintech hírösszefoglaló

Nagy bajban a Monzo

Monzo digitális bank nemrégiben publikálta 2020/21-es üzleti évének eredményeit, jelentésükben pedig figyelmeztettek, hogy a jövőbeli zavartalan működés is veszélyben lehet a 115 millió fontos veszteség következtében. 

A gyengébb tőzsdei rajt után jön fel a Robinhood

Robinhood részvényeivel múlt hét pénteken kezdődött meg a kereskedés a Nasdaq értéktőzsdén. Az első nap a vártnál gyengébb eredményeket hozott hiszen a 38 dolláros nyitóárról nagyjából 5%-ot estek a részvények, ami különösen meglepő volt annak fényében, hogy sokan eleve 40 dollár feletti részvényárazást vártak a vállalattól.

Távozik a Binance.US vezérigazgatója

Brian Brooks augusztus 6-án jelentette be, hogy stratégiai nézeteltérések miatt távozik a Binance kriptotőzsde amerikai ágától, a Binance.US-től. A bejelentés annak fényében különösen meglepő, hogy Brooks csak idén májusban csatlakozott a céghez.

Folytatódik az Illimity nyereséges sorozata

Az olasz challenger bank továbbra is nyereséges negyedévről negyedévre, ahogy azt a legutóbbi féléves beszámolójuk is mutatja. Az idei 14,9 millió eurós második negyedév 18%-kal múlja felül az első negyedeévt, és 44%-kal magasabb a tavalyi év azonos időszakának eredményénél.

Erősíti európai pozícióját a Curve

Kinevezte első vezérigazgatóját a Curve Lithuania, amivel a kártyaszolgáltató litván és európai helyzetének megerősítését célozza meg. Renata Sumskaite komoly tapasztalattal rendelkezik az európai piacokon – eddig a Barclays-nál ő vezette a Rise Vilnius fintech hubot, valamint a Barclaycard kártyaszolgáltatáson is dolgozott.