Amerikában terjeszkedik a Plum

A tengerentúlon is merész célokat dédelget a Plum. A brit fintech – amely megtakarítási és befektetési szolgáltatásokat kínál ügyfeleinek – még ebben a negyedévben bevezeti a részvénykereskedést amerikai ügyfeleinek. Az év későbbi részében pedig a kriptovaluta kereskedelem is megjelenik a termékpalettán. 

A Plum egyébként tavaly novemberben zárta le Series A tőkebevonási körét, melyben 24 millió dollárt vont be. Akkor úgy nyilatkoztak, hogy a pénz nagyját az európai terjeszkedésre és a termékfejlesztésre fordítják. A mostani bejelentés utóbbi vállalást erősíti meg, hiszen az USA-ban két népszerű megoldást is elérhetővé tesznek. A vállalat a terjeszkedést néhány kulcsfontosságú vezető megszerzésével is alátámasztotta. Phu Ly, aki korábban a Monzo és a Deliveroo stratégája volt mostantól a termékfejlesztésért felelős igazgatóhelyettes posztját tölti be.

Victor Trokoudes, a Plum alapító-vezérigazgatója így kommentálta a friss érkezőt: “Ly egy szenior stratéga, aki lenyűgöző tapasztalatokkal rendelkezik, amit vezető fogyasztói brandek termékfejlesztésért felelős vezetőjeként szerzett. Nagyon örülünk, hogy a csapatunkban tudhatjuk. Ly vezeti majd az amerikai részvénykereskedési szolgáltatás piacra dobását, valamint idei új befektetési és pénzkezelési megoldásaink fejlesztését is felügyeli.

A jelenlegi akvizíció alapján a Plum az idei év végére érheti el a 2 millió felhasználót. A londoni fintech az európai terjeszkedést is prioritásként kezeli 2022-ben. Az év végéig Hollandiában, Portugáliában, Belgiumban, Olaszországban, Finnországban, Ausztriában és Németországban is megkezdik szolgáltatásaik kínálatát. Ha sikerül stabil pozícióba kerülniük ezeken a piacokon, az előbb-utóbb szignifikánsan megdobja majd az ügyfelek számát is, vagyis egy kiemelt feladat lesz az erős jelenlét megalapozása. 

Mindenképp a Plum mellett szól, hogy az Európa-szerte egyre magasabb infláció miatt nagyon sokan igénylik a hatékony pénzkezelési megoldásokat. A vállalat a megtakarítások és a befektetések területén is aktív, előbbivel az alacsony – noha növekvő – banki kamatok miatt teremthetnek jelentős értéket a klienseknek. Az amerikai menetelés ennél nehezebb tészta lesz. A Robinhood hatalmas ügyfélbázissal rendelkezik, de a Revolut és a PayPal is erősen helyezkednek az online bróker elleni versenyben. A Plum nincs egyszerű helyzetben, a sikerhez pedig elengedhetetlen, hogy valamilyen módon differenciálni tudják magukat az éllovasoktól.

A Plum megoldásai erősen építenek az automatizációra, illetve az algoritmusok használatára, ami optimális pénzkezelést tesz lehetővé az ügyfeleknek. Phu Ly, az új vezérigazgatóhelyettes szerint ezek a technológiai tényezők nagyban hozzájárultak a vállalat sikeréhez és kliensek milliót segítettek pénzügyi helyzetük javításában. Ha hihetünk a napokban elhangzott kijelentéseknek, úgy hamarosan újabb termékekkel bővül a Plum termékpalettája, ami csak tovább erősíti majd pozíciójukat ebben az egyre telítettebb szegmensben.

Forrás: Finextra

Bátorfi Botond