Az amerikai igazságügyi minisztérium a kriptoárfolyamok manipulációja kapcsán nyomoz
A Bloomberg beszámolója szerint az amerikai igazságügyi minisztérium nyomozást indított a Bitcoin és az Ethereum árfolyamainak szándékos manipulációja kapcsán. Az államügyészek azt vizsgálják pontosan, hogy a kereskedők miként tudták…
Tragédia Dél-Afrikában
Egy helyi banda elrabolt egy 13 éves gyermeket, váltságdíjként pedig 15 Bitcoint kérnek cserébe, számolt be a The Guardian. Ez az első olyan eset az ország történetében, hogy valakik kriptovalutában kérjenek váltságdíjat. A helyi média…
A Xiaomi India fintech piacára pályázik
A kínai okostelefon gyártó már az indiai fintech szektorra pályázik, ez nem is csoda, hiszen szakemberek szerint az ország ezen piaca a következő két évben csaknem duplájára fog nőni. A tech cég belső források szerint már el is készült és…
Revolut: elérhetővé tették a Ripple-t és a Bitcoin Cash-t más kriptovaluták mellett
A Revolut integrálta applikációjába a Ripple-t és Bitcoin Cash-t is a legnépszerűbb kriptovaluták mellett. A fintech startup ugyan eddig egyáltalán nem fókuszált a kriptovalutákra, most mégis úgy látszik, hogy nyitnak felé. A Revolut…
Partnerséget kötött az identitii és a Blue Prism
Az identitii bejelentette partnerségét a Blue Prism nevű Robotic Process Automation (RPA) vállalattal. A két cég együttesen olyan technológiát tervez kidolgozni, amely segíteni fogja a munkafolyamatok digitalizálását és automatizálását a…
IBM: 1800 új munkahely a következő két évben
Az IBM 1800 fős bővítést tervez a következő két évben, számolt be a Le Monde. A tech óriás a franciaországi bővítése kapcsán elmondta, hogy a blockchain, a mesterséges intelligencia és az Internet of Things területeinek kikanázása végett…
Itt van a legsikeresebb 35 év alatti brit fintech vállalkozók listája – Business Insider
Az Egyesült Királyságot a világ egyik fintech nagyhatalmának tartják. Ezt mi sem támasztja alá jobban, mint hogy egy évtizede még semmilyen erőt nem képviselt, ma azonban már egy 7 milliárd fontos iparágat jelent a fintech a…
Ismét zuhannak a kriptovaluták
A Coin360 jelentése alapján ismét beszakadtak a kriptovaluták árfolyamai. Két héttel ezelőtt már tapasztalható volt némi zuhanás, de sokan úgy hitték, hogy azóta stabilizálódott a helyzet. Tévedtek. Az elmúlt 24 órában sokan foghatták a…
Az ausztrál Volt felhő alapú digitális bankot indít
Az ausztrál Volt fiók nélküli, felhő alapú digitális bankot indít. A Volt elsőként kapta meg azt az új jogosítványt, mellyel letéteket kezelhet. A különleges engedélyt épp azért hozták létre, hogy a 4 nagy ausztrál banki szereplő uralmát…
Emberek milliói adják át pénzügyeik fölötti kontrollt az AI technológiának
Kanadában emberek milliói adják át pénzügyeik fölötti kontrollt. És nem egy drága pénzügyi tanácsadónak vagy banki menedzsernek, hanem a Royal Bank of Canada (RBC) AI asszisztensének, a NOMI-nak.
A gondolat, hogy egy gép kezelje a…