A Goldman Sachs rárepül Európára
Az amerikai Goldman Sachs befektetési bank először az Egyesült Királyságban, majd európaszerte is elindítja Marcus névre hallgató digitális kereskedelmi bankját, számolt be finews a német Handelsblatt-ra hivatkozva. Belső források szerint…
Dél-Afrikában már egyetlen selfievel nyitható bankszámla
Dél-Afrikában óriási a verseny a digitális bankok között az utóbbi években. A First National Bank (FNB) továbbra is vezető szerepet tölt be a banki innovációban, az ügyfélközpontú digitális megoldások elindításában és a fogyasztók…
Svájc az első a blockchain-barát országok listáján
A BlockShow Europe blockchain konferencia kiadványa szerint ma Svájc az az ország a világon, mely leginkább nyitott a blockchain technológiára, ezzel együtt pedig itt lehet a legjobb feltételek mellett a technológiához kapcsolódó céget…
Kína rangsorolt: a Bitcoin csak a 13.
A kínai kormány kihozta első elemzését a top kriptovalutákkal és a blockchainnel kapcsolatban. Az elemzésben az Ethereum végzett legelől, a szakértők ezt tartják a legjobb nyilvános blockchainnek a kriptovaluták világában, a Bitcoin pedig…
Fizess útközben a Monzo kártyáddal az Apple Pay segítségével
Érdemes olvasgatni a nagy digitális bankok blogjait, hiszen nagyszerű újításokra bukkanhatunk. Például, hogy az Egyesült Királyságbeli challenger bank, a Monzo kártyájával már fizethetünk az Apple Pay segítségével is. Az Apple Pay könnyebb…
Nemsokára debütál az Elifinty
Az Egyesült Királyságban nemsokára élesítik az Elifinty névre hallgató, személyes pénzügyek menedzselésére fejlesztett applikációt. A cég a mesterséges intelligencia segítségével képes lesz előre jóváhagyott, de személyre szabott pénzügyi…
Norvégia is saját digitális valután gondolkodik
A norvég központi bank is elkezdte vizsgálni egy esetleges nemzeti digitális valuta bevezetését. A Norges Bank egyik csoportja dolgozik a valutáról szóló tanulmányon, vezetőjük Oystein Olsen elmondta: "A készpénzhasználat csökkenése miatt…
Svájc tanulmányozza egy saját digitális valuta bevezetésének lehetőségét
A svájci kormány szövetségi tanácsa megrendelt egy digitális valuta bevezetéséről szóló tanulmányt. Az anyag középpontjában az úgynevezett "e-franc" bevezetésének lehetőségei és veszélyei állnak majd, melyek jogi, gazdasági és pénzügyi…
Jön a világ első HTML5 blockchain platformja
A szingapúri székhelyű Egretia vállalat célja a HTML5 - a technológia online struktúrájának és megjelenítésének - összekapcsolása a blockchainnel, ezzel létrehozva a világ első HTML5 blockchain platformját. Az Egretia csapata szerint az új…
29 évesen a JP Morgan élén
A JP Morgan hivatalosan is kinevezte a mindössze 29 éves Oliver Harrist kriptorészlege stratégiai vezetőjévé. Oliver Harris az elmúlt két évben a JP Morgan fintech programját vezette, így jócskán van tapasztalata a témában. A fiatal…