Heti fintech hírösszefoglaló

Nagyobb a baj a Robinhoodnál mint elsőre sejteni lehetett

Csaknem 2 000 Robinhood felhasználói fiókot törtek fel hekkerek a közelmúltban, hozzáférve az ügyfelek pénzéhez és befektetéseihez, derült ki a Robinhood belső vizsgálatából. Egy neve elhallgatását kérő forrás szivárogtatta ki az információt, akinek rálátása volt az elemzés eredményére. A népszerű online brókercég kezdetben elbagatelizálta a helyzet súlyosságát és érintettségét, azt állítva, hogy csupán „korlátozott számú” ügyfél személyes email fiókját érte támadás a Robinhood rendszerén kívül. Az érintettek egy része és a kiszivárgott információ azonban mást sejtet.

Nagy siker a Starling Kite zsebpénzkártya

Az angol székhelyű Starling Bank tegnap bejelentette, hogy az egy hónappal ezelőtt indított, gyerekeknek szánt terméke, a Kite, előre nem várt sikereket ért el, és el is fogyott az összes készletről igényelhető kártya. 

Utánajártunk mennyibe is kerülne a QR kódos fizetés

A RowanHill Digital e heti esettanulmányából kiderült, hogy a kereskedő számára a QR kódos fizetési folyamat költségmentes, azonban a fogyasztónak vannak költségei. Továbbá szó esett arról, hogy a fogyasztók szemszögéből mennyibe is kerülhet az innovatív fizetési megoldás használata. Vajon felveheti a versenyt a bankkártyás fizetéssel? Erről a lenti linken bővebben olvashatnak.

Nem valós idejű ügyfél-azonosítás

Manapság nem számít sci-fibe illő felvetésnek, sem az online ügyintézés, sem a távoli ügyfél-azonosítás. Az elmúlt évek jogszabályváltozásai egyre nagyobb teret engedtek a pénzügyi szektornak is arra, hogy hatékonyan használják ki az online tér adta lehetőségeket. Emellett a koronavírus járvány hatására az olyan kényelmi funkciót biztosító szolgáltatások, mint az online ügyintézés szükségletté váltak. Cikkünkben elmagyarázzuk, hogy mi is az a nem valós idejű ügyfél-azonosítás és milyen hazai megoldások találhatóak a piacon.

Megérkezett a Monzo Premium

Az elmúlt hónapokban beszámoltunk róla, hogy a Monzo az első sikertelen próbálkozás után, másodszor is bemutatta a Monzo Plus szolgáltatást, és ezúttal sikerrel járt. Az újragondolt szolgáltatásra 50.000 ügyfél iratkozott fel az első négy hétben, és az első három hónapban 750.000 font bevételt hozott. Ezen felbuzdulva, illetve a további bevételi kényszernek köszönhetően most piacra dobták a nagytestvért, a Monzo Premiumot.