Megérkezett a Monzo Premium

Az elmúlt hónapokban beszámoltunk róla, hogy a Monzo az első sikertelen próbálkozás után, másodszor is bemutatta a Monzo Plus szolgáltatást, és ezúttal sikerrel járt. Az újragondolt szolgáltatásra 50.000 ügyfél iratkozott fel az első négy hétben, és az első három hónapban 750.000 font bevételt hozott. Ezen felbuzdulva, illetve a további bevételi kényszernek köszönhetően most piacra dobták a nagytestvért, a Monzo Premiumot. A termék 15 font havi előfizetési díjért vehető igénybe, és minden jár hozzá, ami a Monzo Plus esetében elérhető, illetve számtalan újdonságot is hozzáadtak.

A csomagban helyet kapott egy telefonbiztosítás, illetve egy rugalmas utasbiztosítás is, amiben vannak koronavírussal kapcsolatos elemek is, például visszajár az utazás ára abban az esetben, ha a repülőtéren koronavírus tünetek miatt nem engednek fel a repülőre. Ezt a megoldást az AXA biztosítóval közösen alakították ki. Ezek mellett elérhető egy instant hitelképesség vizsgálat, és személyre szabott költési kategóriák állíthatók be, amiből aztán folyamatos riportot készít a Monzo mobilapp.

Forrás: Altfi

Suppan Márton