Erős évet zártak az afrikai fintechek

Kiváló éven van túl az afrikai fintech szektor, ezt támasztja alá az is, hogy soha korábban nem vontak be ennyi tőkét a kontinens ökoszisztémájának szereplői. Azt már egy hosszabb elemzés keretein belül mi is megírtuk márciusban, hogy a 2020-as évek nagy nyertese pénzügyi innováció szempontjából az afrikai kontinens lehet, 2021-ben ugyanakkor váratlan tempóban növekedtek az itteni piacvezető fintechek. Lássuk az év legnagyobb sikersztorijait. 

Elsőre már az is szembetűnő, hogy az idei évben az afrikai fintechek tíz 100 millió dollár feletti tőkebevonást hajtottak végre. Közülük az OPay zárt az élen a maga 400 millió dolláros tőkebevonásával, amelyre augusztusban került sor. A körrel a vállalat értékeltsége 2 milliárd dollár környékére emelkedett, ezzel az OPay lett a kontinens történetének leggyorsabban unikornissá érő fintech startupja. A nigériai fintech elsődleges bevételi forrását egyébként mobilfizetési szolgáltatása képezi, amelynek összesen több, mint 160 millió aktív felhasználója van. 

Második helyen zárt a szenegáli Wave (200 millió dollár), ami az OPayhez hasonlóan mobilfizetési szolgáltatást kínál ügyfeleinek. Ezek népszerűsége nem a véletlen műve, ugyanis Afrikában a lakosság rendkívül nagy része bankolatlannak minősül, ugyanakkor az okostelefonok penetrációja nagynak számít, vagyis a többség mobileszközén keresztül képes a leghatékonyabb módon igénybe venni a különböző fizetési szolgáltatásokat. Felfért a képzeletbeli dobogóra a dél-afrikai TymeBank (180 millió dollár) is, egy mostanra több, mint 4 millió ügyféllel rendelkező digitális bank. A TymeBank lakossági és vállalati ügyfeleket egyaránt kiszolgál ügyfélbarát megoldásaival, melyek között az alapvető banki szolgáltatások mellett a célhoz kötött megtakarítások és jutalomprogramok szintén megtalálhatók.

Szintén az élmezőnyhöz sorolható a San Franciscó-i székhelyű, ugyanakkor Afrikában tevékenykedő Flutterwave, amely 170 millió dollárt vont be 2021-ben egyebek mellett a Tiger Global részvétele mellett. Az unikornis státuszba lépő fintech online és offline fizetési szolgáltatásokat kínál globális kereskedőknek és fizetési szolgáltatóknak. Hozzájuk hasonlóan a Chipper Cash is a Szilícium-völgyben tartja központját, a vállalat alapítója ugyanis itt dolgozott korábban két Bigtech cégnél. A két vállalkozó közös projektje, a Chipper szépen növekedett az elmúlt években, így mostanra Afrika hét országában vannak jelen P2P mobilfizetési és utalási szolgáltatásaikkal. 2021-ben egy 150, valamint egy 100 millió dolláros tőkebevonást is végrehajtottak, ezzel a top10-ben kétszer is feltűnik a nevük. 2 milliárd dollár feletti értékével a Chipper Cash Afrika egyik legnagyobb fintech startupjának mondhatja magát. 

Dél-Afrikát a már korábban említett TymeBank mellett két további fintech is képviselte a listán. A JUMO (120 millió dollár) a régió piacvezető Banking-as-a-Service platformja, amely mesterséges intelligenciára (AI) építve teszi lehetővé az optimalizált pénzügyi szolgáltatások kínálatát a kontinens pénzügyi szereplőinek. Szintén említést érdemel a 100 millió dollárt bevonó MFS Africa, a kontinens legnagyobb fizetési kapuja, amely magukat a pénzküldő lakosokat és a fizetési szolgáltatókat egyaránt kiszolgálja megoldásaival. 

A lista alsó felében foglal helyet a nigériai TradeDepot is. A vállalat egy B2B e-kereskedelmi és beágyazott pénzügyi felülettel rendelkezik, ahol a fogyasztói cikkeket gyártó vállalatok regisztrálhatnak és több, mint 10 ezer kereskedőhöz juttathatják el termékeiket, ezáltal jelentősen fellendítve az értékesítést. Végezetül egy egyiptomi résztvevője is van a listának, az MNT-Halan ugyanis még szeptemberben vont be 120 millió dollárt patinás befektetőktől. A vállalat (mint oly sokan a kontinensen) mobilfizetési szolgáltatóként és mikrohitelezőként kezdte meg működését, szolgáltatásuk törzsét továbbra is ezek a megoldások jelentik. A nagyjából 4 millió klienssel rendelkező MNT-Halan havonta 125 millió dollárnyi tranzakciót dolgoz fel ügyfeleinek, akiknek összesen több, mint 2 milliárd dollár hitelt nyújtottak eddig összesen. Az elmúlt időszakban saját BNPL megoldással is előálltak, ezzel megkezdték a termékpaletta bővítését. 

A korábbi évekhez képest 2021-ben látványos volt az afrikai fintechek előretörése, ezt a fenti tíz 100 millió dollár feletti tőkebevonás mellett számos kisebb finanszírozás és frissen elinduló, ígéretes startup igazolja. Az afrikai fintechek által bevont tőke összértéke a globális adatoknak egyelőre csak 1%-át teszi ki, a korábbi években azonban ennél jelentősen kisebb részért felelt a kontinens, vagyis a növekedés megkérdőjelezhetetlen. A koronavírus-járvány globálisan mindenhol nagyban növelte a digitális fizetési és banki megoldások népszerűségét, ez a nyitottság pedig különösen látványos volt az afrikai lakosság körében, ahol a nagy bankolatlan populáció egyébként sem fér hozzá hagyományos banki szolgáltatásokhoz. 2022-re nem vállalunk nagy kockázatot ha azt mondjuk, hogy ez a fejlődési trend folytatódni fog és az éllovasok további növekedése mellett újabb fintechek zárkóznak majd fel és érik el a milliós ügyfélszámot.

Forrás: Afridigest

Bátorfi Botond