2021 nagy nyertesei a családi bankok

Tartalmas riportot publikált a fintech fókuszú befektetési bank, az FT Partners a 2021-ben a családi bankolás területén végbemenő jelentős eseményekről. A tőkebevonások száma, mérete, az ügyfélakvizíció terén elért sikerek, valamint a termékpaletták folyamatos bővülése egyaránt igazolják, hogy a családi bankolás iránti igény stabil növekedés mutat, a többség pedig nem elégedett az inkumbens bankok ilyen jellegű kínálatával.

A családi bankok hatékonyan építenek a pénzügyi szolgáltatások digitalizációjára, hiszen felismerték, hogy a technológia által dominált világunkban épp a fiatal generációk mozognak a leginkább komfortosan, ők jó eséllyel nem igénylik a fizikai jelenléttel bíró bankfiókokat és az emberi interakciót pénzügyeik intézéséhez, egy igényes és vonzó digitális felülettel, valamint az egyszerűen elérhető és használható funkciókkal azonban könnyen elnyerhető az érdeklődésük. 

A családi bankolás hatalmas lehetőségeket rejt, egyrészről azért, mert a gyerekek és tinédzserek sokkal nyitottabbak az újításokra és a hagyományostól eltérő szolgáltatásokra, vagyis sikeres termékfejlesztéssel tartós szemléletformálás valósítható meg. Továbbá, minél fiatalabb az adott ügyfél, annál erősebb kötelék alakítható ki közte és bankja között, erre pedig tartósan lehet építeni, idővel a családi bankok termékpalettája az ügyfelekkel együtt válhat érettebbé, ez pedig megnyitja az utat a hosszú távú együttműködés előtt.

A fent leírtakat eddig kiválóan ültette át a gyakorlatba több digitális bank is, közülük a Greenlight, Step, valamint Current amerikai trió emelhető ki elsősorban. Mindhárom vállalat áprilisban jelentette be legutóbbi tőkebevonását, ezek közül a Step tőkeinjekciója volt a legkisebb a maga 100 millió dollárjával, míg a Greenlight esetében ez az összeg 260 millió dollár volt. Egyértelmű tehát, hogy a fényes jelen után még fényesebb jövőt vizionálnak a kockázati tőkevállalatok iparági szakértői is, amire a korábban említett elméleti lehetőségek mellett a gyakorlat is okot szolgáltat nekik. 

A Current és a Greenlight egyaránt 3 millió körüli ügyféllel rendelkeznek, előbbi ezt az eredményt úgy mondhatja magáénak, hogy 2020 júniusában, azaz valamivel kevesebb, mint egy éve még épphogy elérte az 1 millió főt a kliensek száma. A Greenlight hasonló növekedést ért el, esetükben impozáns adatként említhető, hogy eddig összesen nagyjából 120 millió dollár megtakarításához segítették hozzá ügyfeleiket az intelligens pénzügyi döntéseket inspiráló költségkezelési megoldásaikkal, edukációs tartalmaikkal és befektetési platformjukkal. A marketing kampányaiban rendre hírességekkel operáló Step szintén dinamikus felfutást mutat, hat hónappal az indulást követően már 1,5 millió klienssel rendelkeztek.

Az FT Partners anyagából az is kiderül, hogy a családi fókuszú digitális bankok mellett a szélesebb rétegeket célzó neobankok is határozottan nyitnak a fiatalabb ügyfelek irányába, ezt számukra megkönnyíti a tény, hogy egy inkumbens bankhoz képest már így is fiatalabb ügyfélkörrel rendelkeznek, így nincs szükség akkora profilváltásra. Példaként megemlítik a Monzót, amely 16-18 évesek számára kínál szinte a felnőtteknek elérhető bankszámlával egyenértékű csomagot, azzal a különbséggel, hogy a 18 év alattiak számára illegális költések nem engedélyezettek, a számlához viszont fejlett költségkezelési funkciók is tartoznak. 

A Revolut is hasonló irányba lépett, ők azonban egy hagyományosabb logika mentén indultak el, a 12-17 éves fiatalok számára elérhető junior bankszámlát a szülők felügyelhetik, míg a tinédzsereket a kiterjedt PFM funkciók (megtakarítások, egyéni költségkeretek és megtakarítási célok stb.) révén igyekszik felelősségteljes pénzügyi szokások kialakítására inspirálni. Szintén érdemes megemlíteni az orosz Tinkoff Bankot, amely 2018-ban külön appot hozott létre a fiatalabb generációt célzó szolgáltatásainak Tinkoff Junior néven. Az appban a szülők folyószámlát nyithatnak gyermeküknek, akik a számlához tartozó kártya segítségével érintésmentes-, valamint mobilfizetéseket is könnyedén hajthatnak végre. Emellett a Tinkoff Junior hűségprogram révén a fiatal felhasználók bónuszpontokat szerezhetnek, amit később felhasználhatnak online vásárlásaikhoz.

Kijelenthető tehát, hogy a családi bankolás minden eddiginél sikeresebb időszakát éli, a kereslet és a kínálat sem volt még ilyen kiterjedt és különösen a digitális bankok járnak élen az ifjabb generációk igényeinek hatékony kiszolgálásában. A sok impozáns adat ellenére azonban aligha tudjuk még pontosan felmérni, hogy a most kialakított kapcsolat a fiatalok és bankjuk között hogyan befolyásolja majd pénzügyi döntéseiket és preferenciáikat, amikor felnőtté válva egy sor újabb szolgáltatásra jelentik majd be igényüket. 

Forrás: FT Partners

Bátorfi Botond