Will Smith is a fiatalokban látja a jövőt

100 millió dolláros tőkebevonást jelentett be a Step family banking szolgáltató, hogy tovább építse az amerikai tinédzsereket célzó szolgáltatásait. A kört a General Catalyst vezette, a Stripe, valamint számos híresség, például Will Smith és Jared Leto részvétele mellett. Az újonnan érkező befektetők között találjuk még Steph Curryt, az NBA kétszeres MVP-jét, valamint a The Chainsmokers producer duó Mantis nevű kockázati tőkealapját.

A Step kimagasló növekedést produkál, ugyanis mindössze hat hónappal az elindulás után már 1,5 millió felhasználóval rendelkeznek, ez az eredmény jórészt a hírességek bevonásának is köszönhető. A Stepet a Gyft társalapítója, CJ MacDonald, valamint a Square veteránja, Alexey Kalinichenko alapították, azzal a céllal, hogy létrehozzanak egy kifejezetten tinédzsereknek szóló neobanki szolgáltatáscsomagot.

A Step app és kártya egységes célja, hogy segítse a fiatalokat az okos pénzügyi szokások elsajátításában és a pozitív hiteltörténet kialakításában, ezzel együtt a szülők számára is lehetővé teszi, hogy áttekintsék gyermekeik költéseit. A most bevont forrásokat a vállalat termékfejlesztésre és újabb munkavállalók felvételére költi, ezáltal is felgyorsítva a megtakarítási és költségkezelési megoldások bevezetését. 

Az NBA kétszeres MVP-je, Steph Curry azt mondta: „Három fiatal gyermek szülőjeként tudom milyen elengedhetetlen képesség a pénz kezelése, de nem könnyű megítélni mikor és hogyan kezdek el velük beszélgetni a pénzügyekről. A Step elősegíti a pénzről szóló beszélgetéseket és megkönnyíti a szülők számára, hogy ízelítőt adjanak a gyerekeknek a pénzügyi szabadságból, egy beépített biztonsági hálóval és rengeteg tanítható pillanattal.

A Step közvetlen riválisának számító Greenlight tőkebevonásáról itt írtunk tegnap.

Forrás: Finextra

Bátorfi Botond