Zöld fintechek – ESG jelentések

A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek mai adásában Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető az ESG jelentések területén tevékenykedő fintechekről beszélgetnek. Az adásban az előző héten kitárgyalt terület, a vállalati ESG értékelések és jelentések legizgalmasabb szereplői kerülnek terítékre. Három alterület határozható meg elsősorban, ezek a karbonlábnyommal, a diverzitással, valamint a transzparens vállalatirányítással kapcsolatos jelentések. Ennek megfelelően három fintech került röviden bemutatásra.

A Watershed egy szoftver platformot kínál, amely saját területén egyike a világ leginnovatívabb megoldásainak. A platform segítségével a vállalatok pontos képet kaphatnak karbonlábnyomuk méretéről, összetételéről és a kockázatos területeket is pontosaban megérthetik, sőt fejleszthetik is. Az eredményekről részletes, minden szabályozói elváráshoz igazodó riportokat nyújthatnak be, amit a platform a releváns globális sztenderdeknek megfelelően maga állít elő. A Watershedre támaszkodik saját karbon jelentései kapcsán a Revolut is.

A Kanarys egy amerikai Software-as-a-service platform, amely a társadalmi és diverzitással kapcsolatos törekvésekben nyújt segítséget adatalapú mutatók összeállításával, értékelésével fontossági sorrendjének meghatározásával, valamint optimalizálásával. A társadalmi aspektus a legtöbb vállalat esetén az ESG törekvések leghomályosabb része, így a Kanarys technológiai megközelítése és holisztikus modellje értékes támogatást nyújt a felhasználóknak.

Végezetül a Diligent egy amerikai szoftver szolgáltató, amely vállalatirányításban, kockázatkezelésben és jogszabályi megfelelésben támogatja ügyfeleit. Az átfogó szoftver megoldások segítségével a vállalati ügyfelek pontos képet kaphatnak az egyes területeken nyújtott teljesítményükről (vállalatirányítás, kockázatkezelés, megfelelés, audit, ESG, diverzitás), segítséget kapnak a változtatások kivitelezésében és a transzparens jelentések összeállításában.

A teljes adás a lenti linken visszahallgatható Spotify-on.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.