Változnak majd a fizetési szokásaink 2023-ban

Az évkezdet alkalmából öt pontból álló listát publikált a Visa. A felsorolás olyan trendeket tartalmaz, amelyek a kártyatársaság kutatásai szerint világszerte hatással lesznek majd 2023-ban a fizetési szokásaink alakulására. Ilyen trend lehet többek között utazási kedv újbóli növekedése, a fenntartható fogyasztási szokások térnyerése és a csalók folyamatos alkalmazkodása.

A pandémia néhány éve drasztikusan megváltoztatta utazási szokásainkat, hiszen sokáig a lakásunkat sem hagyhattuk el, nemhogy az országunkat. Az előrejelzések szerint 2023-ban ismét növekedni fog az utazások száma, egyre több helyen visszatérünk majd a korábbi forgalomhoz. 

Útra kelünk és költekezünk majd 2023-ban

Ezzel párhuzamosan az utazáskor elköltött átlagos összegek is növekednek, amihez értelemszerűen a magas infláció is hozzájárul. Alig egy hete szintén a Visa számolt be például arról, hogy az idei labdarúgó-világbajnokságon is rekordmennyiségű költés ment végbe, dacára annak, hogy alkoholt nem lehetett vásárolni a vb hivatalos helyszínein. 

A növekedés nagyrészt a turistáknak lesz majd köszönhető, hiszen az üzleti utak gyakorisága már tavaly elkezdett visszaállni a korábbi szintek közelébe. Jó hír, hogy több városban még mindig olcsóbban lehet nyaralni, mint a világjárvány idején.  A szemfülés utasok tehát idén is kedvező lehetőségekre bukkanhatnak.

Zöldebbek lesznek a fizetési szokásaink

Szintén látványos, hogy bár a korábbinál többet utazunk majd, egyre többen igyekszenek fenntartható életmódot kialakítani. Egyes kutatások szerint az utazók 40 százaléka hajlandó valamivel többet fizetni egy olyan repjegyért, ahol az utazással járó karbonkibocsátások semlegesítésre kerülnek.

A Visa sem tétlenkedik, évek óta figyelnek a zöld pénzügyi trendekre. Ezt támasztja alá az ecolytiq zöld fintech céggel való együttműködés is, melynek keretein belül létrehozták a Visa Eco Benefits szolgáltatáscsomagot. Ez egy átfogó, beágyazott karbonkalkulátort, valamint hasznos edukációs tartalmakat bocsát a Visa partnerhálózatához tartozó pénzügyi szereplők rendelkezésére. 

Növekszik a körkörös gazdaság iránti érdeklődés is, egyre többen döntenek a kölcsönzés, újratöltés, javítás, visszaváltás, vagy épp újraelosztás mellett a mindennapi életben. Ez is jelzi, hogy a fogyasztók szeretnének kevésbé karbon intenzív életet élni és keresik erre a lehetőségeket. A jelek szerint ez a szándék a vásárlási és fizetési szokásainkat is befolyásolja majd a folytatásban. 

Fellendülőben a tokenizáció, a csalók miatt erre szükség is van

A fizetési tokenek erős éven vannak túl, mostanra globálisan több mint 4 milliárd kibocsátott hálózati token köthető a Visa Token Szolgáltatásához (VTS). Ez a trend hazánkban is jelen van, 2021 és 2022 nyara között tízszer gyorsabban növekedett a tokenizált tranzakciók száma. 

Ez a trend folytatódni fog idén is, mivel a Visa szerint a tokenek nem csupán az egyre népszerűbb mobilfizetés alapját képezik, de az e-kereskedelemben is növekvő szerepet töltenek be. Nem véletlen, hiszen a tokenizált tranzakciók Visa kártyaszámok helyett egyszer használatos számsorral mennek végbe, így sokkal kevesebb csalásra kerül sor. A biztonság pedig továbbra is az egyik legfontosabb szempont fizetéskor.

A tranzakciók biztonságos kivitelezése azért is fontos, mert az online térben leselkedő csalók sikeresen alkalmazkodnak a fizetési szokások változásához. Az utazások számának növekedésével várhatóan a határokon átnyúló csalások száma is megugrik majd idén. Ezt a veszélyforrást a fogyasztók is érzékelik, 58 százalékukat aggasztja a hitel- illetve betéti kártyájukkal kapcsolatos csalás lehetősége. 

A Visa több fronton igyekszik támogatni a védekezést, a tokenizált tranzakciók elősegítése mellett virtuális kártyákkal és új generációs hitelesítési megoldásaival is segíti a gazdaság szereplőit. 

Természetes szelekció jöhet a kriptopiacon

Az elmúlt években sokan arra számítottak, a kriptovaluták lesznek a legnagyobb hatással fizetési szokásaink alakulására. Miközben a növekvő tendencia egyértelmű, az immár egy éve tartó kriptotél jelentősen visszavetette a kriptoeszközök térhódítását a fizetések terén.

A Visa szakértői arra számítanak, 2023-ban elválhatnak egymástól a valóban értékes technológiai fejlesztések, és azok, amelyek nem hordoznak nagy potenciált. Ígéretes felhasználási területet jelenthetnek például a streaming mikrofizetések és a határon átnyúló kifizetések. Az NFT technológiáról sem szabad megfeledkezni, a piac tavalyi visszaesése után a megkapó és egyedi digitális élmények jelenthetik a jövőt.

(Forrás: Visa)

(Borító: Depositphotos)

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.