Újra erősödik a pandémia legnagyobb nyertese

Végre van ok az örömre a Robinhood háza táján, pozitív irányba mozdultak a cég bevételei a harmadik negyedévben.  Az online bróker egyike volt a pandémia legnagyobb nyerteseinek, mivel 2020-21 között hatalmasat ugrott a lakosság befektetési kedve. A Robinhood a legnagyobb azok közül a fintechek közül, akik korszerű és vonzó felületekkel, valamint jutalékmentes befektetéssel szolgálták ki a publikumnak ezt az igényét. 

Nehéz időszakot él a vállalat, így jól jött a mostani kedvező fejlemény. A Robinhood ugyanis igen jól járt az emelkedő kamatkörnyezettel, a nettó kamatbevételek 75 százalékkal növekedtek. Ez a trend a bevételekre is jótékony hatással volt, azok egy 14 százalékos növekedést követően 361 millió dollárra ugrottak. Profitra azonban ez nem volt elég – a végeredmény így egy 175 millió dolláros veszteség lett, ami érzékelhetően elmaradt a várakozásoktól.

A vállalat reményei szerint bevételnövekedési trend fenn fog maradni a jövőben, a következő negyedévben további 25 milliós emelkedésre számítanak a kamatbevételek terén. A hírre jól reagáltak a tőzsdén is, a Robinhood részvényei két nap alatt több, mint 10 százalékot ugrottak. 

Van honnan felzárkózni

A mostani emelkedés jó hír, de még mindig messze vagyunk a 2021 augusztusi tőzsdei bevezetés szintjétől. Akkor 38 dollárra árazták be a részvényeket, most 11 dollár körül zajlik a kereskedés a papírokkal. Ezt a 70 százalék körüli csökkenést nem felejtették el a befektetők, egyikük a negyedéves konferenciahívásban említést is tett a zuhanásról.

Az érdeklődő megkérdezte a fintech vezérigazgatóját, várakozásai szerint mikorra érheti el újra a Robinhood az IPO-kor érvényben lévő értékeltségét. Vlad Tenev nem maradt el a válasszal. Mint elmondta, “tudjuk, hogy a részvények teljesítménye, ahogy az egész piac is, kemény volt a befektetőknek idén.”

A CEO hozzátette, az általános tőzsdei visszaesés nem könnyíti meg a dolgukat, de mindent megtesznek a régi helyzet visszaállításáért. Mint elmondta, ezt csak fokozatosan tudják majd csak megoldani. 

Nem látszik a visszatérés a pandémia időszakához

Érthető, hogy a vezérigazgató optimistán fogalmaz, de lássuk be, ő sem tudja sikerül-e valaha elérni a korábbi csúcsokat. A pandémia alatt több tényező is a Robinhood kezére játszott. Az emberek unatkoztak, a mindennapok sokak számára ingerszegénnyé váltak. 

A mobilappon belüli, jutalékmentes részvény- és kriptokereskedés hirtelen nagyon szórakoztató és izgalmas időtöltésnek számított. Ráadásul az USA-ban (a Robinhood elsődleges piacán) a lakosság egy év alatt három részletben 3200 dollárt (jelenleg kb. 1,3 millió forint) kapott fiskális stimulus céljából. Ezt sokan egy az egyben feltették a tőzsdére, a Robinhood pedig elsők között volt a kedvezményezettek sorában.

Persze ehhez az is kellett kellett, hogy 2020 tavasza és 2021 ősze között valósággal szárnyaljon a legtöbb tőzsde. A kriptovaluták is ebben az időszakban hódították meg a legnagyobb csúcsokat. A Bitcoin árfolyama a járvány kitörésekor 9 ezer dollár körül mozgott, másfél évvel később pedig a 68 ezres összeg fölé is bepillantott. Mivel az emelkedés tényleg töretlennek tűnt még a járvány dacára is, egyre nagyobb volt a lelkesedés. 

Beütött a FOMO hatás is, azaz sokan elkezdtek aggódni, hogy míg mindenki megszedi magát, ők lemaradnak a lehetőségről. Ezek a tényezők egymást is felerősítették és nagyon gyorsan az egyik legértékesebb fintech céggé tették a Robinhoodot.

Problémás praktikákkal élnek 

A már többször is említett jutalékmentesség kapcsán viszont felmerülhet, mégis honnan szerzi bevételeit a vállalat. A legfőbb bevételi forrást az ún. payment for order flow (PFOF) jelenti. Ez egy megosztó folyamatnak az eredménye, ami röviden úgy néz ki, hogy a brókerek (jelen esetben a Robinhood) fizetséget kapnak azért cserébe, hogy egy bizonyos kereskedőházzal kiviteleztetik az ügyfelek által kezdeményezett kereskedési ügyleteket.

A PFOF-et elsősorban nagyfrekvenciás kereskedőházak fizetik azért, hogy hozzájuk küldjék a brókerek az ügyleteket. Így ugyanis ők tehetik zsebre az azokból származó marzsot. Például 10 dollárt adnak a részvényt eladó kereskedőnek, de a részvényt vásárló fél 10,1 dollár fizet. A köztes 10 cent így a kereskedőházé lesz, illetve nem teljesen. Ebből az összegből fizetik ki ugyanis az ügyfélt hozzájuk irányító brókert. Általában a marzs 20 százalékát kapják meg a brókerek.

Ezzel nem is lenne gond, főleg mivel a nagyfrekvenciás kereskedőházak technológiai fejlettségüknek köszönhetően alacsonyabb marzsokkal operálnak, mint a legtöbb tőzsde. A fizetség miatt azonban a brókereknek érdekükben állhat azt a kereskedőházat választani, amelyik a legtöbb pénzt adja nekik ügyfeleik referálásáért. Mivel minden brókernek törvényi  kötelezettsége, hogy mindig a legolcsóbb kivitelezést válassza, így elképzelhető, hogy a nagyobb fizetség érdekében törvényszegést folytatnak ezek a vállalatok, köztük a Robinhood is. 

Veszélyes cselekvéseket ösztönözhet a vállalat

Szintén a payment for order flow magyarázza a Robinhood egy másik közismert, aggályos szokását. A tőzsdei világban általában elmondható, hogy minél szokatlanabb és agresszívabb egy ügylet, annál nagyobb marzs mellett fog végbemenni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kereskedőházak több pénzt kapnak utánuk, amiből többet is osztanak vissza a brókereknek.

A Robinhoodnak és társainak tehát érdekükben állhat veszélyes és kockázatos ügyletek bonyolítására ösztönözni a felhasználóikat. Az opciók például megfelelnek a definíciónak, jellemzően nagy tőkeáttétellel finanszírozott, kockázatos pénzügyi instrumentumok. 

Az elmúlt években nagyot nőtt az opciók népszerűsége a Robinhoodon. Sokan már nem is részvényre, hanem kriptovalutára fogadnak ily módon, mondani sem kell, hogy ez egy még rizikósabb történet. Még nagyobb gond, hogy a Robinhood sokszor nem győződött meg arról, hogy egy ügyfél valóban alkalmas-e egy adott befektetés kivitelezésére.

Így fordulhatott elő néhány éve, hogy egy 20 éves fiatal öngyilkos lett, mert tévesen azt hitte, több százezer dolláros tartozást halmozott fel opciókkal. A valóságban ez nem volt így, de a megfelelő ismeretek hiányában és egy nem megfelelően kialakított felület miatt, ami az állítólagos veszteségeket mutatta, a fiatal ezt nem tudta jól felmérni. Az eset hatására a Robinhood több változtatást is eszközölt, ami remélhetőleg elejét veszi a hasonló tragédiáknak. 

Az viszont jól érzékelteti a vállalat taktikájának sikerét, hogy 2021 második negyedévében a kereskedési bevételek 51 százaléka kriptovalutákból származott. Sikerült tehát extrém kockázatvállalásra bírni az ügyfeleket, amihez persze minden joguk megvan. Más kérdés viszont, hogy helyénvaló-e a kereskedőházaktól kapott jutalékok miatt ilyen szokásokat ösztönözni a lakosság köreiben. A kérdést mindenki válaszolja meg maga, abban viszont megegyezhetünk, hogy nem légből kapottak a Robinhooddal szembeni kritikák. 

Ez már az alagút lévén lévő fény lenne?

De kicsit elkanyarodtunk a jelenből. Növekvő kamatbevételeinek birtokában szebb napok várhatnak a Robinhoodra, amit már az ügyfelek is élvezhetnek. A kamatok egy részét továbbadja nekik a vállalat. Nőttek például az appban tartott készpénzre adott kamatok, ahogy az arany tulajdonosok is magasabb hozammal számolhatnak a jövőben. 

Ezt nem csak a jóindulat diktálta a fintechnek. A riválisok mozgolódnak, sőt folyamatosan bővül is a vetélytársak köre. A digitális vagyonkezelésre és a fiatal generációkra egyre nagyobb hangsúlyt helyez a Fidelity, a világ egyik legnagyobb vagyonkezelője. Nemrég jelentették be jutalékmentes kriptokereskedési szolgáltatásukat, amivel az ügyfelek ingyen adhatják-vehetik a két legnépszerűbb kriptodevizát. 

Ez persze még jobban fájhat a kriptotőzsdéknek. A terület egyik éllovasának, a Coinbase-nek például egy év alatt kevesebb, mint a felére csökkentek a bevételei. Ugyanakkor láttuk, hogy a Robinhood is erősen támaszkodik erre az eszközosztályra, vagyis a Fidelity terjeszkedése nekik is fájni fog.

A bevételek javulása persze jó hír és a vezetőség további javulásra számít. De látva a Robinhood problémáit (joggal kritikus hangok, leépítések, továbbra is jelentős veszteségek) még nem fogadnánk nagy összeggel az egykori fintech csillag újbóli felemelkedésére. 

(Forrás: AltFi, Fintech Takes)

(Borító: Depositphotos)