Új leányvállalatot alapít a fintech óriás
A Monese XYB Limited néven új leányvállalatot alapított az ügyfélkapcsolatok kezelésére, amely tükrözi a Starling Bank 2022-ben alkalmazott stratégiáját.
Lemond a brit sztárbank vezetője
Anne Boden, a Starling Bank vizionárius alapítója és vezérigazgatója bejelentette, hogy kilenc évet követően lemond vezetői tisztségéről.
A jégkorong-világbajnokságot is elérte az NFT-láz
A Škoda immár 30 éve támogatja az IIHF jégkorong-világbajnokságot, mint az esemény hivatalos főszponzora. A mostani világbajnokság alkalmával azonban exkluzív nyereményekkel gazdagodhatnak a szurkolók a Škodaverse jóvoltából.
A gyors növekedésnek vége, kipukkanhat a fintech buborék
Az utóbbi évek magas értékű befektetései után most visszaesés tapasztalható a fintech szektorban, nehezen jutnak tőkéhez a cégek.
Új távlatok nyílnak meg a neobankok előtt
David Vélez, a brazil neobank, a Nubank vezérigazgatója a cég évtizedes útját ünneplő rendezvényen kiemelte a vállalat mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokra való stratégiai összpontosítását. Elképzelése szerint az AI az…
Konfliktus a Revolut és egyik legnagyobb befektetője között
A brit banki engedéllyel kapcsolatos gondok közepette a Revolut egyik legnagyobb legnagyobb befektetőjének is problémai akadtak.
Megjelenik a részletfizetés az Airbnb-n
Az Airbnb-n a szálláskeresőknek részletfizetés igénybevételére lesz lehetősége - akár 6 hétre is szétbontható a foglalás díja.
Nagy döntést hozott a PayPal
Piaci értesülések szerint a PayPal eladhatja nemzetközi fizetési üzletágát, a Xoomot. A vállalat már meg is kezdte az előkészületeket.
Újabb óriáscég vezetője távozik
A svéd óriáscég, a Klarna brit leányvállalatának vezetője négy év után bejelentette lemondását.
Sok pénz van a biztosítási startupokban
A múlt hét három legnagyobb tőkebevonása a Bolttech, a Wefox és az M-KOPA neveihez fűződik - igazán kiemelkedő összegekkel.