Óriási bevételt ért el a Revolut

Tekintélyes összegről számoltak be különböző híroldalak a Revolut bevételével kapcsolatban. A brit fintech állítólag idén elérheti az 1.9 milliárd dollárt. Ez jelentős növekedés lenne a tavalyi évhez képest, amikor 1 milliárd dollárról számolt be a vállalat. Ha igaznak bizonyulnak a piaci pletykák, akkor ezt a remek teljesítményt úgy sikerült elérnie a Revolutnak, hogy mindeközben még mindig nem kapta meg hazájában a banki licencet.

Erős tempót diktál a Revolut

Bár még nincs auditált pénzügyi jelentése a tavalyi évről a brit fintech vállalatnak, általánosan elfogadott, hogy tavaly 1 milliárd dollár bevételt könyvelt el a Revolut. Az idei 1.9 milliárd dollár azt jelenti, hogy közel duplázni tudtak 1 év leforgása alatt. A hírt a Bloomberg írta meg egy befektetőknek szóló prezentációra hivatkozva. A jelentésből az is kiderül, hogy az év első felében havi 158 millió dollár bevételt realizált a fintech óriás.

Más bennfentes forrásokra hivatkozva, azt is megírta a hírportál, hogy a bevételek növekedésével párhuzamosan, az ügyfélszám is szépen gyarapodott. Hetente 300.000 új felhasználó regisztrált a Revolutnál, így világszerte már közel 40 millió felhasználóval rendelkeznek.

Szép eredmény régi-új problémák közepette

A megsüvegelendő bevételi számok éppen jókor érkeztek a vállalat számára. A befektetők ugyanis joggal lehettek elégedetlenek a Revolut működését illetően, hiszen idén sem sikerült megszerezniük az Egyesült Királyságban a banki licencet. Az eredetileg 2 évre tervezett folyamat már harmadik éve tart és idén sem sikerült pontot tenni az ügy végére. Ráadásul a vállalat tavalyi pénzügyi beszámolóinak auditált verzióival is már több hónap késésben van. Az auditorok a 2021-es évi bevételi számokkal sincsenek teljesen megelégedve. Azt közölték, hogy nem kaptak meg minden szükséges információt a 2 évvel ezelőtt beszámolókkal kapcsolatban.

A vállalatot külső tényezők is erősen hátráltatták, mint például az év eleji bankcsődök. Az SVB bank bedőlése és a Credit Suisse körüli kálvária a bankrendszerbe vetett hitet tépázta meg tavasszal. A bizonytalan gazdasági környezettel együttesen mindez erőteljes aggodalmakat váltott ki a fintech vállalatok finanszírozásával kapcsolatban, hogy képesek-e szükség esetén pénzügyi források előteremtésére. A Revolut számára már csak ezért is kulcsfontosságú a brit banki engedély megszerzése. De a licenc segítségével további termékeket és szolgáltatásokat is bevezethetnének egy számukra kulcsfontosságú piacon.

Forrás: pymnts, Bloomberg

Címlapkép: depositphotos