Megint késnek a Revolut beszámolói

A több mint 30 millió ügyfelet számláló neobanknak szeptember 30-ig kellett volna közzétennie pénzügyi beszámolóit. A Companies House közlése szerint azonban a Revolut december 31-ig haladékot kapott kötelezettsége teljesítésére.

„Megkaptuk a 2022-es beszámoló benyújtására vonatkozó határidő-hosszabbítást. Elégedettek vagyunk az új termékekkel, a felhasználók számával valamint a pénzügyi mutatók ebből eredő javulásával.”

– mondta egy Revolut szóvivő.

Déja vu

A Revolutnak a 2021-es beszámolót 2022 szeptemberében kellett volna benyújtania, amit azonban nem tudott időben teljesíteni, ezért a cég három hónap haladékot kapott. A 2021-es beszámolót végül 2023 márciusban tették közzé, majdnem kilenc hónap késéssel.

A mostani forgatókönyv eddig kísértetiesen hasonlít a tavalyihoz. A BDO, a Revolut könyvvizsgálója legutóbb állítólag aggodalmát fejezte ki a bevételeket illetően, amelyeket állítása szerint nem tudott függetlenül ellenőrizni. Kevesebb mint két héttel később a Revolut pénzügyi igazgatója, Mikko Salovaara személyes okokra hivatkozva távozott a cégtől.

Rájár a rúd a Revolutra

A pénzügyi jelentés leadásának csúszása nem segíti a Revolutot abban, hogy megeszerezze a brit banki engedélyt.  A vállalat már több mint két éve folytat tárgyalásokat a Financial Conduct Authority (FCA) és a Prudential Regulation Authority (PRA) hatóságokkal a banki engedély megszerzéséről – eddig sikertelenül.

(Forrás: Altfi)

(Borítókép: Depositphotos)