Nem kapott befektetést, most versenytársa vásárolhatja fel

A fintech szektorban nagymértékben változik, hogy egy adott vállalat működésére mennyire vannak hatással az aktuális gazdasági fejlemények. Egyesek kénytelenek a befektetőkhöz fordulni segítségért – több-kevesebb sikerrel. Mások pedig már évekre bebiztosították pozíciójukat, és éppen azt figyelik, hogy kiket tudnának felvásárolni. Az előbbi táborba tartozik a Penta, az utóbbiba pedig a Qonto.

Piaci értesülések szerint a francia Qonto felvásárolhatja a német Pentát. Két hasonló neobankról van szó, mindkettő egyéni vállalkozókat, startupokat, valamint kis- és középvállalatokat szolgál ki. Nagyságrendileg mégis nagy a különbség köztük.

A Qonto az egyik legnagyobb francia neobank, az év elején 552 millió dollárt vont be 5 milliárd dolláros értékeltség mellett. A Penta bármennyire is nagy név a német fintech szektorban, tőkebevonásban jóval elmarad. Az első német KKV neobankként összesen 80 millió euró körüli külső befektetést tudott szerezni eddigi működése során.

A felvásárlási ár több száz millió eurós nagyságrendű lehet, ami reális értékelésnek tűnik. Egyes hírek szerint februárban a 500 millió eurós értékeltség mellett tervezett tőkét bevonni a Penta. Éppen akkor szorult vissza a befektetői kereslet, így több más fintech vállalattal egyetemben feltehetően a neobank sem talált támogatókat.

Mindeközben a Qonto nagy hangsúlyt helyez a terjeszkedésre. A francia neobank 220 ezer klienssel büszkélkedhet a legutóbbi adatok szerint, 2025-re azonban már 1 millió ügyfelet szeretne. A német piac kulcsfontosságú a cél eléréséhez, csak a Penta felvásárlása 45 ezer új vállalkozással járulhat hozzá. De Franciaországon és Németországon kívül Olaszország és Spanyolország is nagy lehetőségeket rejt a fintech óriás számára.

Forrás: Startuprad.io

Borító: Qonto

Qayum Dániel

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.