Nagy üzlettől esett el a neobank, most már biztos bánja

Az N26 és a Bitpanda folytatott tárgyalásokat egy esetleges felvásárlásról a Finance Forward értesülései szerint. Még 2020-ban, a legutóbbi kriptovaluta-felívelés idején kezdődtek meg a beszélgetések, de gyorsan abba is maradtak.

Az N26 az egyik legnagyobb neobank Európában. Mindemellett sokáig az egyik leghangosabb ellenzője is volt a kriptovalutáknak. Ezért is meglepő, hogy 2020-ban felvásárlási tárgyalásokat kezdeményezett egy akkor még kisebb kriptovaluta-kereskedési platformmal, a Bitpandával.

A neobank vezetői vélhetően nem is maguk találtak rá a startupra. A Bitpanda egy 2020-as finanszírozási fordulója során két olyan befektetőt szerzett, akik az N26-ban is érdekeltek: ezek a Hedosophia és a Valar Ventures. Valószínű, hogy a befektetők hívták fel a neobank figyelmét a startupra, mivel a pénzügyi eredményei kiemelkedőek voltak.

A Bitpanda még az óriási befektetések előtt is 50 millió eurós bevételt és 12 millió eurós működési nyereséget termelt.

Végül azonban a tárgyalások nem jutottak sehova. A Bitpanda eleve csak azért fordult a befektetők felé, hogy felgyorsítsa a növekedését, nem pedig azért, hogy túléljen, mint azt több fiatal cég teszi. Az alapítók folytatni szerették volna megkezdett útjukat. Ez pedig a függetlenséget jelentette, nem pedig az N26 általi felvásárlást. Mint kiderült, ennél jobb döntést nem is hozhattak volna.

Felemás utat járt be azóta a két cég

A következő egy évben a Bitpanda óriási növekedésen ment keresztül. 2021 márciusában megütötte az 1,2 milliárd dolláros értékeltséget és ezzel az első osztrák technológiai unikornissá vált. Néhány hónapra rá pedig megtöbbszörözte az értékét, 2021 augusztusában már 4,1 milliárd dollárra taksálták a vállalatot a befektetők.

A Bitpanda mára egy kiterjedt termékpalettát dolgozott ki. Felületén kriptovalutákat, nemesfémeket, részvényeket és befektetési alapokat is elérnek a lakossági és intézményi kereskedők. Mindemellett fizetési funkciókkal, saját bankkártyával és megtakarítási szolgáltatással is rendelkezik a vállalat.

Az idei évig minden jól ment, azonban a gazdasági fejlemények hatására a vállalat nyáron elbocsátotta alkalmazottjai 30 százalékát. A bejelentés szerint a költségvágás és a fenntartható növekedés folytatása miatt volt erre szükség.

Eközben az N26 élete még hullámzóbbra sikerült. 2021 októberében, szinte a Bitpandára rákontrázva 900 millió dollárnyi befektetést és 9 milliárd dolláros értékeltséget szerzett a neobank. Később azonban felszámolta amerikai tevékenységét és több országban is korlátozták az ügyfélszerzését, miután elégtelennek találták a pénzmosás elleni védekezését.

A 2020-as tárgyalásokkal után viszont újra egymásra talált a két fél. Miután az N26 beadta a derekát és tavaly bejelentette, hogy bevezeti a kriptovaluta-kereskedést alkalmazásában, idén kiderült, hogy a Bitpanda fogja ebben segíteni. Már más fintech cégek is az osztrák kriptotőzsdére bízták saját kereskedési funkcióikat. Franciaországban a Lydia, Olaszországban pedig a Fabrick szavazott nekik bizalmat.