Nagy tőkeinjekciót kapott a Vivid Money

Szuperappokat bemutató cikksorozatunk kapcsán egyszer már foglalkoztunk részletesen a Vivid Money-val. A berlini központú szuperapp most 100 millió eurós Series C tőkebevonási fordulójával hívta fel magára a figyelmet. A 775 millió eurós értékeltséget eredményező kört a Greenoaks vezette, valamint a Ribbit Capital és a SoftBank is képviseltette magát.

A Vivid Money legutóbb 2021 áprilisában fordult privát tőkéhez. Az azóta eltelt időszakban értékeltségük megkétszereződött, felhasználói bázisuk ötszörösére nőtt, valamint bevételeikben is 25-szörös emelkedést észleltek. Alexander Emeshev társalapító szerint növekedésük idén sem fog leállni, 500 ezer főt számláló ügyfélkörüktől azt várja, hogy az év végére legalább 1 milliósra duzzadjon.

Jelenleg négy európai piacon aktív a szuperapp – Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban. A jövő év végéig öt további országban szeretnék megvetni a lábukat. Termékfejlesztési szempontból két főbb irányt fogalmaztak meg. A szuperapp gőzerővel dolgozik biztosítási termékpalettája piacra dobásán, továbbá az idei év későbbi szakaszaiban az első hiteltermékek is megjelenhetnek a banki kínálatban.

Patrick Backhouse, a Greenoaks partnere így nyilatkozott a vállalata által vezetett befektetés kapcsán: „Kicsivel több, mint egy év alatt a Vivid Money már felépítette Európa egyik legkedveltebb lakossági banki felületét, lehetővé téve felhasználóinak, hogy egyetlen alkalmazáson belül kezeljék pénzügyi tevékenységeiket. Tavalyi befektetésünk óta izgalommal követtük a gyors iramú termékfejlesztést, amely elragadtatta a meglévő ügyfeleket, valamint számos új klienst bevonzott, gazdagítva a felület értékajánlatát. Úgy gondoljuk, hogy még mindig egy forradalom elején járunk a lakossági bankolás területén, és örömmel folytatjuk együttműködésünket a Vividdel.”

Forrás: TechCrunch

Qayum Dániel