Kiderült kik a magyar startup világ legjei

Átadták az Év Startupja, az Év Befektetője, az Év Mentora és az Év Kampánygazdája díjakat a Tőkeportál, a Brancs és az Express Innovation Agency teltházas eseményén.

A magyarországi startup világ szereplői és az érdeklődők online szavazással döntöttek az ökoszisztéma 2022-es díjazottjairól. Az A38 fedélzetén megrendezett Startup Utószilveszter szervezője idén is a Tőkeportál volt, az első hazai, befektetéscélú közösségi finanszírozási platform.

Az Év Startupja címre idén három vállalkozást a Munchot, a Diverzumot és a SEON-t tartotta érdemesnek a közönség.

A hazai startup ökoszisztéma kiemelkedő szereplőit díjazták. (fotó: Tőkeportál)

Akik nélkül nem menne úgy a magyar startup világ

Az Év Befektetője címet idén ketten nyerték meg. A „Cápák között” ismert angyalbefektetője, Balogh Péter már harmadszor hozta el a díjat. Mellette a Tuxera alapítóját, a Finnországból hazatért Szakacsits Szabolcs angyalbefektetőt is elismerték.

A Tőkeportál üzleti programjának lelkét jelentik a startupok szakmai támogatásában egyre nagyobb szerepet vállaló mentorok. A közösség azokat a szakembereket ismerte el, akik tudásuk mellett elkötelezettségükkel is hozzájárulnak a platform startupjainak sikeréhez. Az Év Mentora díjban idén hárman részesültek. Hild Imre tíz éve támogatja a hazai startupok üzletimodell-fejlesztését. Verő Barbara a vállalkozások emberi oldalát, a csapatot helyezi fókuszba munkája során. Várdy Zoltán ismeretterjesztő tevékenysége mellett a b2b startupok globális stratégiafejlesztését segíti.

Az Év Kampánygazdái a Brancs részéről a Birsbirtok, a közösségi ültetvény koncepciójának egyik úttörője lett. A Tőkeportál pedig az első komoly rekordot döntő kampányt és a minőségi kisüzemi sörmárka, a Fehér Nyúl csapatát díjazta.

Az este egyik meglepetése egy soron kívüli különdíj volt. Varga Miklós mentor a Fishinda, a legnagyobb digitális horgász-piactér Egyesült Államokbeli piacra lépését és terjeszkedését támogatta felajánlásával.

Varga Miklós átadja különdíját Kovács Attilának és Pásztor Viktornak, a Fishinda alapítóinak. (fotó: Tőkeportál)

Elképzelhető, hogy a következő nagy sikersztorik mutatkoztak be

A Startup Szilveszter nem lett volna teljes pitchek nélkül. A Brancs mellett a Tőkeportál futó kampányainak alapítói mutatták be cégük tevékenységét. Szota Szabolcs, autós szuperapplikációját, a Cristót mutatta be. Kovács Attila és Pásztor Viktor különdíjas Fishindát hozták közelebb a közönséghez

A díjakat Fetter István, a CIB Kisvállalati üzletágvezetője, Kölkedi Krisztián, az Express Innovation Agency egyik vezetője és a NEO Properties képviselője adta át.

A Tőkeportál az első hazai befektetéscélú közösségi finanszírozási platform szolgáltatója. A közösségi finanszírozás online tőkebevonás, amelynek révén a professzionális, intézményi befektetőkön kívül lakossági befektetők, kis összegeket is invesztálhatnak a platformon kampányt indító vállalkozásokba. A felhasználók számára egyszerűen átlátható platformon kis- és kezdővállalkozások, startupok indíthatnak tőke- vagy támogatásgyűjtő kampányokat. Az eddigi sikeres kampányok a Tőkeportálon 15-100 millió Ft tőkét tudtak bevonni így. 

A Tőkeportál célja egy olyan piactér építése, ahol a kínálati oldalon a tőkét kereső kezdő, kis- és középvállalkozások állnak, a keresleti oldalon pedig a befektetők és olyan háztartások, amelyek megtakarításaik egy részét helyi induló vállalkozásokba fektetnék, így vállalva szerepet a hazai gazdaság fejlődésében.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.