Kártyapiac 2021 – Innovációk a fenntarthatóság szolgálatában

November 24-25-én rendezik meg az IIR Magyarország éves Kártyapiac konferenciájának 2021-es kiadását, melynek keretein belül újból összegyűlnek a hazai pénzügyi szektor prominens szereplői, hogy megvitassák a mögöttünk hagyott egy év élményeit, a kihívásokat követő lehetőségeket, megoldásokat, valamint közelebbről megismerjék és megvitassák a legújabb fejlesztéseket, innovációkat.

Az első napot a szervezők hazai banki helyzet körbejárásának szentelték, ennek részeként került sor két előadásra a fenntartható pénzügyi innovációk fontosságáról a délutáni programban. Az első előadást Erdős Péter, a Gránit Bank bankkártya üzletágának vezetője tartotta meg, aki hangsúlyozta, hogy itt az ideje, hogy a fenntarthatóság központi szemponttá váljon a banki működés tekintetében, ez pedig a bankkártyákra is vonatkozik. 2021-ben a Gránit Bank is aktív termékfejlesztésbe kezdett, többek között megkezdték egy gyorsan lebomló műanyagból készülő bankkártya megoldás kibocsátását. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a jövő bankkártyáját a fizikai jelenléttel nem rendelkező virtuális kártyák jelentik, a környezetkímélő plasztik kártyák inkább egy fontos állomást jelentenek ebben a folyamatban. 

Ezt követően az Öko Kalkulátor is bemutatásra került, amelyről mi is írtunk korábban, hiszen szignifikáns eredmény, hogy a Gránit Bank hazánkban elsőként, a világon pedig elsők között teszi elérhetővé a Mastercard és a svéd Doconomy közös megoldását, a Mastercard Carbon Calculatort. A megoldás segítségével az ügyfelek megismerhetik saját karbonlábnyomuk méretét és összetételét, így hasznos ismereteket szerezhetnek költéseik környezeti hatásáról és aktívan tehetnek a környezet védelméért. Azt már Tubákos Ádám, az Öko Kalkulátor fejlesztésében résztvevő GB Solutions termékfejlesztője mondta el, hogy az ügyfelek a klímával kapcsolatos érdekességeket is tanulhatnak mobilbankjukban, emellett egy faültetési projektnek való adományozással semlegesíthetik karbonkibocsátásukat. A megtett lépések által az ügyfelek szintet léphetnek a környezetvédelem terén és saját virtuális erdőjüket is növelhetik, ugyanis az alkalmazás a gamifikációra is aktívan épít és folyamatosan igyekszik aktivitásra ösztönözni a klienseket.

Mindenképp biztatóak azok az előadás végén elhangzó adatok, miszerint alig 8-9 nap alatt több, mint 6 ezerszer nyitották meg az Öko Kalkulátor funkciót, valamint kétszáz feletti adományozás történt a faültetési projekteket implementáló partnerük részére. A Gránit Bank ezzel egyértelműen az éllovasok között foglalt helyet a hazai bankszektorban, ami a fenntarthatóságot illeti, a jelek szerint pedig elkötelezettségüket a jövőben további lépésekkel is készek alátámasztani. 

Bátorfi Botond