Fintech trendek, amik felforgatják a banki termékfejlesztést

A Fintech Világa mai adásában Suppan Márton és Érczfalvi András Puskás Andrással, a Budapest Bank Működésért és Kockázatért felelős Vezérigazgató-helyettesével beszélgetnek a banki termékfejlesztést befolyásoló fintech trendekről. A fintech cégek által szabott minták évek óta növekvő befolyással vannak a bankok újításaira is, a trend pedig egyre inkább erősödni látszik.

Az adás során a résztvevők olyan aktuális fintech trendekről beszélgetnek, amelyek a bankok számára is jelentős lehetőséget jelentenek. Említésre kerül a 2021-ben eddig rohamtempóban felfutó buy now pay later (BNPL) szolgáltatás vonzó tulajdonságaival és potenciális hátulütőivel együtt. A családi bankolás kapcsán szó van a fiatalabb generációk felelősségteljes költekezésre nevelésének fontosságáról és a bankokat terhelő felelősségről ebben a kérdésben.

Jórészt a bankokon áll, hogy veszélyforrásként vagy lehetőségként tekintenek a fintechek tevékenységére, sok esetben pedig az együttműködés vezet a szinergiák kiaknázásához, ez pedig a nap végén mindig kedvez a klienseknek. A kkv szektor kiszolgálása például egy újabb olyan terület, ahol főként a digitális banki szolgáltatások terén tapasztalható némi elmaradás a hagyományos bankok oldalán, ennek csökkentése elengedhetetlen lesz az inkumbensek részéről, ha tartani akarják a lépést a fintech szereplőkkel. Ahhoz, hogy ez sikeresen végbemehessen a rugalmasság növelése mellett fontos tényező lesz a technológiai megújulás a bankok részéről.