Fintech Sparks 300

Megjelent a Fintech Sparks 300, a Fintech Világa 300. adásának alkalmából készített online kiadványunk. Olvasóinkat és hallgatóinkat most egy időutazásra invitáljuk, melynek során újra átélhetjük az elmúlt hat év legizgalmasabb adásait és beszélgetéseit.

A Fintech Világa első adása 2016 márciusában került adásba, azóta mind a műsor, mind a témát szolgáltató fintech szektor hatalmas változásokon ment keresztül. Büszkék vagyunk rá, hogy annak idején elsőként beszéltünk olyan témákról, melyek mára domináns trenddé váltak a szektorban. Ide sorolhatók a beágyazott pénzügyek, a családi bankolás, a BNPL jelenség, vagy épp a nyílt bankolás.

A Fintech Világában mutatkozott be számos azóta nagy sikereket elért magyar fintech cég is. A csalásmegelőzéssel foglalkozó SEON alapítója 2017-ben járt nálunk, a vállalat azóta a világ egyik leggyorsabban növekvő szereplője lett saját szegmensében. Debreczeni Barnabás, a MrCoin alapítója már akkor a vendégünk volt, amikor a Bitcoin ára 800 dollár alatt volt. A legismertebb kriptovaluta árfolyama azóta a 65 ezer dolláros csúcsot is megjárta, Barnabás pedig a MrCoin eladását követően Balira költözött családjával. 

A Fintech Sparks 300 a fentiekhez hasonló sztorikat, visszaemlékezéseket tartalmaz. Műsorunk természetesen 300. adás megünneplését követően sem áll le, így bízunk benne, hogy hamarosan újabb mérföldköveket ünnepelhetünk hallgatóinkkal. A Fintech Sparks 300 kiadvány ezen a linken ingyenesen letölthető. 

Bátorfi Botond