Az Equifax könnyebbé akarja tenni a jelzáloghitel-kérelmet

Az Equifax a jelzáloghitelhez szükséges átvilágításhoz hozzáadja az ügyfelek távközléssel, TV-vel és rezsivel kapcsolatos fizetési történetét. Ettől azt remélik, hogy több amerikai állampolgár számára lesz elérhetőbb a lakásvásárlás.

Az Equifax hiteljelentéseket és hitelpontszámokat állít össze és szolgáltat a hitelezők felé. Ezzel segítik a hitelezőket abban, hogy megalapozott döntéseket hozhassanak a hitelnyújtás és a kockázatkezelés területén.

Az Equifax szerint a megvizsgált kritériumok bővítésének köszönhetően a jelzáloghiteleket nyújtó intézetek teljesebb képet kaphatnak a fogyasztók pénzügyi profiljáról. A cég ezzel kapcsolatban kutatást is végzett. Arra a megállapításra jutottak, hogy a kiterjedtebb átvilágítás növelheti a hagyományos hitelpontszámot. Tehát az új jellemzők bevonásával jelentősen javul a hitelhez való hozzáférés esélye. A ’subprime’, azaz a kockázatosabbnak ítélt ügyfelek esetében is átlagosan körülbelül 30 ponttal emelkedhet a hitelpontszám. Ez első hallásra nem tűnik soknak, de elegendő ahhoz, hogy egy kategóriával feljebb kerüljenek. Ennek eredményeképpen potenciálisan lehetővé válik számukra, hogy kedvezőbb ajánlatokat vagy kamatokat kapjanak.

Az amerikai jelzáloghitel-piac

Az amerikai fogyasztóknak égető szükségük van magasabb hitelpontszámokra, hiszen a jelzáloghitelek átlagos kamatlába a 2000-es évek eleje óta nem látott magasságba emelkedett. Ebben a környezetben a hitelpontszámok jelentősége felértékelődött. Az Equifax mostani lépésének időzítése ezzel függhet össze.

Az amerikai jelzáloghitel-piac egyértelműen szenved. A jelzálogindex – ami az USA-beli piacról ad átfogó képet – 28 éves mélypont közelében van. Múlt héten a lakáshitelek refinanszírozására irányuló kérelmek 5,5%-kal, a lakásvásárlásra irányuló kérelmek pedig 5,6%-kal csökkentek. Eközben a 30 éves fix kamatozású jelzáloghitelek átlagos kamatlába 9 bázisponttal 6,71%-ra emelkedett, ami november közepe óta új csúcsot jelent. A legfrissebb inflációra, foglalkoztatásra és gazdasági aktivitásra vonatkozó adatok azt jelezték, hogy az infláció talán nem hűl olyan gyorsan, mint várták. Ez pedig továbbra is felfelé nyomja a kamatokat.

Úgy látszik, hogy az Equifax újítása indokolt. Azonban azt is fontos látni, hogy ezt elsősorban a jelzáloghitel-piac befagyása indokolja. Az átvilágítási nézőpontok bővítése egy arra tett kísérlet, hogy olyan állampolgárok is jelzáloghitelhez jussanak, akik a jelenlegi környezetben a régebbi feltételekkel nem tudták volna ezt megtenni.

(Forrás: Finextra)