Az Apple már a pénzügyi szektort is letarolná

Azt már megszoktuk, hogy az Apple az elektronikai eszközök piacának megkerülhetetlen szereplője. Arra viszont egy évtizede még kevesen számítottak, hogy a vállalat hasonló ambíciókat dédelget a pénzügyi szektorban is. Mostanra ez a törekvés kristálytisztán körvonalazódik az Apple elmúlt években látott tevékenysége alapján. A Fintech Sparks legújabb kiadványában ezt a témát járjuk körbe a C-Innovation francia fintech kutató céggel közösen. A kiadvány magyarul és angolul egyaránt letölthető ezen és ezen a linken. 

A kiadvány egy rövid történelmi áttekintő után egyesével mutatja be az Apple eddig bejelentett pénzügyi termékeit és szolgáltatásait. A legtöbbeknek alighanem az Apple Pay lehet az ismerős, hiszen a mobilfizetési szolgáltatás hazánkban is nagy népszerűségnek örvend. De olyan érdekességekről is szót ejtünk, mint az Apple saját hitelkártyája, vagy épp egy olyan fizetési szolgáltatás, amely iPhone készülékekkel helyettesíti a fizetési terminálokat. Kicsit a spekulációknak is átadjuk magunkat, és megnézzük, hogy nézhetnek majd ki az Apple Watch-ra épülő egészségbiztosítások.

Az Apple mesterterve

Az elmúlt években egy érdekes váltás jellemzi az Apple pénzügyi stratégiáját. A folyamat elején hatalmas hangsúlyt fektettek a partnerségekre, az Apple Pay kialakításában például a Visa, a Mastercard és az American Express is részt vett. A hitelkártya, a BNPL hitelek és a megtakarítási számla kínálatához szükséges pénzügyi engedélyt a Goldman Sachs szolgáltatja. További feladatokban, például a virtuális kártyák kínálatában és a fizetések feldolgozásában pedig innovatív fintechekkel működik együtt a BigTech cég.

Az Apple viszont látványosan kezdi visszaszorítani a partnerek szerepét. Kiszivárgott egy Project Breakout nevű kezdeményezés, melynek célja, hogy a lehető legtöbb pénzügyi folyamatot házon belülre hozzák. Nem véletlen, hogy időről-időre hallani pénzügyi felvásárlásokról az Apple háza tájáról. A kiadványban a partnerek mellett az eddigi szerzeményeket is részletesen bemutatjuk. Emellett kitérünk arra, miért lett konfliktusos a Goldman Sachs-szel való viszony és hogyan alakulhat át a jövőben a partnerségek szerepe. Ahogy általában, úgy az Apple most is maga szeretné learatni a babérokat és ehhez a kirakós egyre több darabja adott a technológiai óriásnak. 

Végül megnézzük, hogy nézhet ki a jövőben az Apple banki termékpalettája. A már bejelentett szolgáltatások mellett neves fintech szakértők elemzéseit és saját véleményünket ötvözve alakítottuk ki a jövő potenciális újdonságait. Nagyon izgalmas folyamat zajlik tehát, amely a teljes pénzügyi szektor jövőjére nagy hatással lehet. Ezért is érdemes elolvasni a Fintech Sparks legújabb kiadványát, amely magyar és angol nyelven egyaránt elérhető itt és itt. 

Nemzetközi szakértőkkel érkezik az új Fintech Sparks kiadvány

A Fintech Sparks a fintech.hu online kiadványsorozata, amely egyben része a Peak média portfóliójának, a Peak News-nak. A sorozat elindításának legfontosabb célja az volt, hogy a fintech világát érintő témákról szakmaisággal, ugyanakkor közérthetően tájékoztassuk a szektor iránt érdeklődőket. 

Egy olyan friss és komplex téma, mint az Apple pénzügyi szektorba való betörése, mély szakértelemmel rendelkező csapatot igényel. Ezért a kiadvány elkészítésében a megszokott szakértői csapat mellett a C-Innovation francia fintech kutató és tanácsadó cég szakemberei is részt vettek. Bízunk benne, hogy az európai fintech szcéna egyik fontos szereplőjével közösen minőségi és tartalmas olvasnivalót tudunk kínálni az érdeklődőknek. Nagy öröm továbbá, hogy a Fintech Sparks történetében először angol nyelven is megjelent egy kiadványunk. Reméljük, hogy a folytatásban hasonlóan izgalmas témákat dolgozhatunk fel.

Magyar-francia együttműködés a fintech szektorban

2013-as alapítása óta a Peak a digitális pénzügyek új generációját képviseli, egyike a hazai fintech legmeghatározóbb vállalatainak. A Peak Platform üzletága innovatív digitális pénzügyi szolgáltatások elindítását teszi lehetővé bármely ágazat szereplői számára. A Peak Science tanácsadói és kutatói üzletága piaci információkkal és elemzésekkel támogatja ügyfeleink stratégiai döntéseit. Végül, a Peak News médiaportfólió hírei és edukációs tartalmai közérthetően és szórakoztatóan tájékoztatják a digitális pénzügyek iránt érdeklődőket.

A C-Innovation egy francia székhelyű fintech kutató és tanácsadó cég. Kutatásaival és átfogó elemzéseivel a vállalat ambiciózus európai startupokat és fintech cégeket, valamint pénzintézeteket támogat potenciáljuk realizálásában és üzleti stratégiájuk kialakításában. Tartalomgyártási tevékenységük révén fontos szerepet töltenek be a szektor iránt érdeklődő szakemberek és vállalatok edukációjában.