A Revolut tanfolyama eddig 1,5 millió felhasználót vonzott

Az indulás óta eltelt egy hónapban közel másfélmillióan végezték el a Revolut kriptotanfolyamát. Ez is azt mutatja, hogy a féktelen infláció idején is töretlen az érdeklődés a spekulatív eszközosztály iránt.

A Revolut új, alkalmazáson belüli „Learn & Earn” tanfolyamai Dot tokenekkel jutalmazzák az ügyfeleket, ha bővítik ismereteiket a kriptovaluták és a blokklánc technológia terén, és sikeresen teljesítik a képzéshez tartozó záró kvízt.

A tanfolyamok lefedik a kriptokereskedelmi alapokat és olyan haladóbb témákra is kitérnek, mint például a Web3. Eddig 32 országból 1,5 millióan végezték el a képzést.

Nagy-Britanniában, ahol az infláció a 13 százalékot is eléri, a megélhetési költségek pedig egyre növekednek, nagy az érdeklődés a kriptovaluták iránt. A Revolut szerint a britek kriptotranzakcióinak száma csak júliusban 20 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos hónapjához képest. Egyébként a Revolut alkalmazásán keresztül már több mint 80 kriptovaluta-befektetés érhető el.

Mivel az Egyesül Királyság piacain a Revolut még mindig vár kriptokínálatának szabályozói jóváhagyására, a cég ezért óvatosságra kéri az ügyfeleit. A Revolut azt javasolja, hogy mindenki alaposan mérlegelje egyéni körülményeit, amikor kriptókat vásárol vagy elad, mivel a pénzeszközök nem védettek, az árfolyamok rendkívül változékonyak.

(Forrás: finextra.com)

(Borítókép: CardMapr.nl / Unsplash)

B. T.