A Flutterwave tagadja a pénzmosás és csalás vádját – a kenyai bíróság befagyasztotta a cég számláit

A nigériai fintech vállalat tagadja a csalás és pénzmosás vádját, amelyet a bűncselekményekből származó jövedelmek kivizsgálásával és visszaszerzésével foglalkozó kenyai ügynökség fogalmazott meg. Mindez azután történt, hogy az ország legfelsőbb bírósága összesen 52,5 millió dollárt zárolt 62, a Flutterwave-hez és hat másik, a fintech cégtől átutalásokat fogadó vállalathoz kapcsolódó számlán, miután az ügynökség kérte ezek befagyasztását.

A Flutterwave célja, hogy megkönnyítse az afrikai kis- és nagyvállalatok határokon átnyúló fizetési tranzakcióit. Emellett a kontinensen kívüli vállalkozásoknak is segít kiterjeszteni afrikai tevékenységüket. Ügyfelei között szerepel a Booking.com, a Flywire és az Uber. A startup nemrégiben 250 millió dolláros tőkebevonással, 3 milliárd dolláros értékeltség mellett Afrika egyik legmagasabban értékelt fintech cégévé vált.

A kenyai hatóságok azután indítottak vizsgálatot, hogy hat, a Flutterwave-től átutalásokat fogadó vállalatnál is gyanús tevékenységeket és tranzakciókat találtak és felmerült a gyanú, hogy bűncselekményből származó pénzmozgásokról lehet szó. Az ügynökség azt is közölte, hogy a fintech az ország monetáris szabályozó hatósága, a Central Bank of Kenya (CBK) érvényes engedélye nélkül működött az országban.

A Flutterwave tagadja a vádakat

“A vállalat kenyai működésének pénzügyi szabálytalanságaira vonatkozó állítások teljes mértékben hamisak, ezt dokumentumokkal is igazolni tudjuk. Olyan pénzügyi-technológiai vállalat vagyunk, amely a legmagasabb szabályozási normákat tartja be a működése során. Pénzmosás elleni rendszereinket pedig rendszeresen auditálja a Négy Nagy könyvvizsgáló cég egyike. Továbbra is proaktívan együttműködünk a hatóságokkal, biztosítva a szabályos működést” – áll a Flutterwave TechCrunch-nak küldött nyilatkozatában.

A kenyai vagyon-visszaszerzésért felelő ügynökség (ARA – Asset Recovery Agency) állítása szerint a Flutterwave számláin lévő pénzösszegek specifikus külföldi szervezetektől érkeztek és kereskedői szolgáltatások álcája alatt pénzmosásra használták őket. A fintech nem rendelkezett dokumentációval az árukért és szolgáltatásokért fizető ügyfelek kiskereskedelmi tranzakcióiról és nem volt bizonyíték az állítólagos kereskedőkkel való elszámolásokról sem. Az ügynökség ezért kérvényezte a bíróságtól, hogy a pénzt fagyasszák be.

Szövevényes cégháló

“Az alperes Flutterwave bankszámláira dollármilliók érkeztek egy feltételezett pénzmosási hálózatból, melyet különböző bankszámlákra helyeztek el, hogy megpróbálják elrejteni vagy leplezni az említett pénzeszközök jellegét, forrását, elidegenítését vagy mozgását” – tette hozzá az ARA. Azt is nyilvánosságra hozták, hogy az Elivalat Fintech Ltd., a Hupesi Solutions, a Cruz Ride Auto Ltd. és annak igazgatója, Simon Karanja Ngige, a Boxtrip Travels and Tours, a Bagtrip Travels Ltd. számlái, valamint az Adguru azok a szervezetek, amelyek állítólag a Flutterwave-től kaptak pénzt, és amelyek számláit szintén befagyasztották.

A Flutterwave boszorkányüldözésnek tartja az eljárást és jelezte, hogy saját vizsgálatokat folytat az igazság feltárása érdekében.

B.T.

Borító: Freddie Collins / Unsplash

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.