30 milliárd dolláros vállalatértékkel mehet tőzsdére a Chime

Az amerikai digitális bank befektetési bankokkal egyeztet jövőbeli tőzsdei bevezetéséről, amelynek értelmében a cég értéke akár 30 milliárd dollárra is nőhet a Reuters értesülései szerint.

A bevezetésre az év végéig állítólag sor kerülhet. Ez összeegyeztethető azzal, amit Chris Britt, a vállalat CEO-ja mondott tavaly szeptemberben, miszerint a Chime tőzsdére történő kilépése egy éven belül megtörténhet. Britt tavaly elmondta azt is, hogy a legjobb opciót keresi a folyamathoz, legyen szó egy hagyományos IPO-ról, közvetlen tőzsdei jegyzésről, vagy az egyre népszerűbb ’speciális célú akvizíciós vállalat’ (Special Purpose Acquisition Company) útján történő bevezetésről.

A 2013-ban alapított Chime díjmentes, ügyfélbarát banki appot kínál ügyfeleinek, amelyhez bankkártya (az ehhez tartozó bankközi jutalékok már a cég bevételeinek számítanak), valamint automatikus megtakarítási számla is tartozik. A Chime sikeresen kovácsolta előnnyé a digitális banki szolgáltatások iránti igény növekedését a világjárvány alatt, szeptemberben így 14,5 milliárd dolláros vállalatértékelésre tettek szert 485 millió dolláros Series F finanszírozási körüket követően.

Forrás: Finextra

Bátorfi Botond