10 millió Euró friss tőkét von be a hazai Seon

A hazai fintech közösség hatalmas sikerként könyvelheti el, hogy a budapesti fintech cég egy nemzetközi Series A tőkebevonási kör keretein belül 10 millió Euró friss tőke bevonását jelentette be a napokban. A Kádár Tamás és Jendruszák Bence által alapított startupba többek között olyan befektetők szálltak be, akik korábban a Spotifyban, vagy éppen a Boltban szereztek érdekeltséget. 

A budapesti startup sikertörténete ezzel tovább folytatódik. A korábban az OTP alapkezelője, a Portfolion által támogatott csalásmegelőzésekre fókuszáló fintech startup ügyfelei között megtalálhatjuk az OTP csoport mellett az Airfrance-KLM-et is, ezzel kijelenthető, hogy a technológiai cég sikeresen ugorta meg a nemzetközi piacralépés kíhávásait, és a friss tőke segítségével még egy szintlépésre készül.

A Seon egy olyan gépi tanulásra épülő megoldást vezetett be a piacon, amely az online tranzakciók esetén a csalások 80%-át képes kiszűrni. A cég a felhasználók online aktivitását méri, és azt vizsgálja, hogy a vevői szokások összhangban állnak-e a korábbi tranzakcióknál tapasztaltakkal. 

Forrás: techcrunch 

Juhász Benedek