100 millió fát tervez ültetni a következő öt évben a Mastercard

A Mastercard bejelentette a Priceless Planet Koalíció nevű platform létrehozását, melynek célja, hogy összehangolja a vállalatok fenntarthatósági törekvéseit és érdemi beruházások megvalósításával szolgálja a környezetvédelmet. Első lépésként 100 millió fa ültetését tűzték kis célul a következő öt évben. A koalíció alapító partnerei a Citibank, a Santander UK, az IHS Markit, a bunq, a Saks Fifth Avenue, az L. L. Bean, az American Airlines, a New York-i Közlekedési Hatóság, valamint a London közlekedési hálózatáért felelős Transport for London.

Nem számít, ki vagy és mit csinálsz, az éghajlatváltozás hatással van rád, és még nagyobb hatással van a társadalmi és gazdasági szempontból kiszolgáltatott embertársaidra. Többé már nem tagadhatjuk le, hogy milyen nagy a biológiai lábnyomunk. Érdemi változásokra van szükség és csak akkor van esélyünk, ha a vállalatok és a fogyasztók összefognak és együttműködnek a cél érdekében” – mondta Ajay Banga, a Mastercard elnöke.

A Mastercard további partnerek csatlakozására is várja, hiszen globális fizetési rendszere számos lehetőséget kínál a fentiekhez hasonló kezdeményezésekre. Ilyen lehet például, ha a kereskedők felajánlják ügyfeleiknek a vásárlások végösszegének felkerekítését, a befolyt összeggel támogatva a Priceless Planet célkitűzéseit.

 

Forrás: Mastercard

 

Bodanitz Bora