2019. 11. 27.



Gabriella Erdei

Többé már nem tudnak az akcelerátorok és inkubátorok sikeresek lenni csupán azáltal, hogy irodahelyiségeket, mentorálást és hasonló szolgáltatásokat nyújtanak startupok részére. Jelenleg ugyanis csaknem ötször annyi akcelerátor és inkubátor van, mint egy évtizeddel ezelőtt, gyors terjedésük miatt pedig egyre erősödik a verseny a programok között.

„Csak úgy lehetnek igazán sikeresek, hogyha kitűnnek a tömegből, ennek az egyik legjobb módja pedig, ha következetesen csak egy iparágra vagy technológiára specializálódnak, valamint nemzetközi üzleti modellben gondolkodnak” – mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi ügyvezetője.

Az akcelerátorok és inkubátorok egyre inkább közvetítőként működnek – fotó: pixabay

Eddig a szolgáltatók főleg a támogatás klasszikus formáit nyújtották, úgymint coaching (96%), tréningek szervezése (90%) és irodahelyiség (86%) és csak mintegy felük biztosít a startupok számára hozzáférést speciális technológiákhoz, ez derül ki a Roland Berger kutatásából, mely során a cég szakértői világszerte mintegy 200 akcelerátort és inkubátort vizsgáltak meg.

Miközben a felmérésben részt vevő intézmények 54 százaléka valamilyen iparágra fókuszál, csak 35 százalékuk koncentrál egy konkrét technológiai szegmensre, mint például a Dolgok Internete (IoT, Internet of Things), a big data, vagy a mesterséges intelligencia.

Nemzetközi összehasonlításban az Egyesült Államokban működő szolgáltatók összpontosítanak már ma is a legnagyobb arányban egy adott iparágra (65%), őket követi Európa (59%) és a MENA, azaz a Közel-Kelet és Észak-Afrika régió országai (57%).

Az akcelerátoroknak és inkubátoroknak szintén van hova fejlődniük: a megkérdezetteknek csak kevesebb mint a fele követ már jelenleg is nemzetközi stratégiát, terjeszkedik új piacok felé, vagy lép új partnerségre más szereplőkkel.

„Az olyan új lehetőségek, mint a vállalati inkubátorok vagy a kockázati tőkealapok által szervezett programok további versenyt jelentenek az akcelerátorok és inkubátorok számára. És figyelembe véve a pénzügyi piacokon jelenleg elérhető magas likviditást, a startupok nincsenek rászorulva az ilyen szolgáltatók részéről érkező befektetésekre”

– jegyezte meg Schannen Frigyes.

Ugyanakkor a vezető iparági szereplők, a kockázati tőkealapok és a kormányzati intézmények mind potenciális ügyfelei a tapasztalt piaci szolgáltatóknak. Az akcelerátorok és inkubátorok mára már jelentős szakértelemmel rendelkeznek, fontos támogatást tudnak nyújtani a befektetési döntésekhez egy olyan környezetben is, ami nagyon dinamikus és gyakran rendkívül átláthatatlan. Így egyre inkább tudnak közvetítőként működni a startupok, a vezető ipari cégek, a befektetők és tudományos élet szereplői között, és megszilárdítani saját pozíciójukat, mint technológiatranszfer-platformok.

 





Source link