Újra beszélhetünk 100 milliós fintech-befektetésről

Négy hetet kellett várni arra, hogy újabb 100 millió dollári feletti befektetésről számolhassunk be a legnagyobb fintech tőkebevonásokat összegyűjtő sorozatunkban. Sőt, a múlt hét második legnagyobb fordulója sem maradt el sokkal.

Első helyen a BNPL

Szaúd-Arábia egyik prominens fintech vállalata, a Tamara új vizekre evezne: a BNPL szolgáltató jelenleg több mint 3 millió felhasználóval rendelkezik három országban, amelyből hamarosan több is lehet. A részletfizetéses megoldásokat óriási érdeklődés övezi, így megalapozottak a terjeszkedési tervek.

A múlt héten lezárt Series B tőkebevonási forduló során 100 millió dollárral gyarapodott a vállalat vagyona. 

Mindeközben aktív tárgyalások folynak helyi és nemzetközi banki partnerekkel is, amelyek hajlandóak finanszírozni a kihelyezett BNPL-hiteleket.

A terjeszkedés kulcsfontosságú annak érdekében, hogy a Tamara elérje legfőbb rövid távú célját: a nyereséges működést jövőre. Ezután kerülnek napirendre az olyan ambíciók, mint a tőzsdére lépés Szaúd-Arábiában, valamint az Egyesült Királyságban.

A korai bérfolyósítás is nyerő

Nem sokkal maradt le az első helyről az indiai EarlySalary. A startup alkalmazottaknak nyújt különböző hitelezési megoldásokat. Elsősorban fizetési előlegekkel foglalkozik, de termékpalettáján személyi kölcsönök, BNPL-hitelek és kártyamegoldások is találhatók. Mostanra 280 céggel szerződött le, amelyeken keresztül 50 ezer alkalmazottat ér el.

A befektetők mai árfolyamon közel 97 millió dollárnyi rúpiával szálltak be az EarlySalary-be. Érdekesség, hogy a közép-kelet-európai régió első hasonló szolgáltatója a magyar Salarify volt még 2019-ben. A Salarify anyavállalata, a Swipe Technologies márciusban zárta le legutóbbi tőkebevonási fordulóját, akkor 1,2 millió eurót kapott.

Kockázat kockázat hátán

A harmadik helyre az észt jegyzésű BITLEVEX ért be. A startup egy kereskedési felületet üzemeltet, amelyen kriptovalutákhoz kötött opciós ügyleteket lehet lebonyolítani. A kriptovaluták, valamint az opciós ügyletek területe mind fokozott kockázattal járnak, amelyeknél kiemelten fontos a szükséges pénzügyi tudás megléte.

A BITLEVEX szolgáltatásai főleg azoknak szólnak, akik már nagyon elmélyültek a kriptovaluta-kereskedés világában. Ezért nem is csoda, hogy az 50 millió eurós befektetés is egy digitális eszközökre szakosodott vállalattól jött. Ez pedig a GEM Digital, egy jelentős nemzetközi jelenléttel rendelkező alternatív befektetési vállalat.

(Forrás: Crunchbase, Entrackr, Fintech Global, Reuters)

(Borító: Depositphotos)

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.