Újabb felvásárlás a vállalati fintech megoldások piacán

A spanyol Banco Santander, mely a világ 20 legnagyobb bankintézetének egyike, 350 millió fontos összegért megvásárolta az Ebury angol fintech vállalat 50.1%-át, így többségi részesedést szerezve. Az Ebury vállalati banki szolgáltatások széles skáláját kínálja kis- és középvállalkozásoknak, jelenleg több mint 40.000 ügyféllel rendelkezik és világszerte 24 országban vannak irodáik. Az említett összegből 70 millió font az Ebury piacnyitási terveinek megvalósítására kerül felhasználásra, mely értelmében elérhetővé teszik szolgáltatásaikat a latin-amerikai és az ázsiai ügyfélkör számára is.

A Santander bank több, mint 4 millió kis- és középvállalati ügyfelet szolgál ki világszerte, melyek közül közel 200.000 vesz igénybe nemzetközi átutalásokra vonatkozó megoldásokat is, így érhetőek a bank céljai a felvásárlással, hiszen az Ebury egyik legnépszerűbb szolgáltatása pontosan ezt kínálja. Ana Botín, a Santander csoport elnöke elmondta, hogy ezt a szektort a jövőbeni növekedésük egyik motorjának tekintik és az Ebury-vel együtt olyan gyors és hatékony szolgáltatásokat fognak tudni kínálni a vállalkozásoknak, amelyek eddig csak nagyobb vállalatok számára voltak hozzáférhetők.

Forrás: https://www.finextra.com/newsarticle/34697/santander-splashes-350-million-for-majority-stake-in-ebury

László Soma