Új belépők az elektronikus kereskedelemben: nagy számban megjelentek az 50 pluszosok

Budapest, 2021. május 20. – Az e-kereskedelem végérvényesen a mindennapjaink része lett, szinte nincs olyan élethelyzet, amiben ne rendeltünk volna a netről: az e-vásárló magyarok* több mint fele rendelt már online, ágyában fekve vagy tévénézés közben, 23 százalékuk tömegközlekedés, 3 százalékuk pedig vezetés közben is vásárolt már az internetről.  Honfitársaink több, mint fele a bankkártyás fizetést tartja a legmegbízhatóbbnak, 31 százaléka vásárol negyedévente minimum egyszer a világhálón. Arányaiban az 50 évesnél idősebbek között a legtöbb az új belépő, ugyanakkor a webshopok célközönsége jellemzően még mindig a 18-39 éves korosztályból kerül ki – derül ki a Fizetési Élmény Riportból*.

Töretlenül hasít az e-kereskedelem, és ez a pandémia után sem fog megváltozni. 100-ból 30 magyar rendel negyedévente, 20 honfitársunk havonta, 6 pedig hetente minimum egyszer a világhálóról, derül ki a Mastercard támogatásával készült Fizetési Élmény Riportból (www.fizetesielmeny.hu). Ráadásul nem fogunk csökkenteni a fordulatszámon: 10-ből 9 rendszeres online vásárló magyar minimum annyira aktív tervez maradni idén, mint a tavalyi rekord évben.

 A koronavírus kinyitotta a virtuális boltok kapuit az idősebb korosztály előtt. A 18-39 éves korosztály a legaktívabb az online vásárlás területén, több mint felük rendel heti rendszerességgel a netről, de a koronavírus ideje alatt az ötvenes korosztályban nőtt a legnagyobbat a webshopperek aránya (39%). A tipikus hazai online vásárló városban él (77%), legalább érettségivel rendelkezik (84%), és 55 százalékuk háztartásának havi nettó jövedelme 300 ezer forint felett van.

Más fogy a webshopokban. Érdekesség, hogy több olyan terméktípus van, amit kifejezetten a koronavírus alatt kezdtünk el online vásárolni. Ilyen az élelmiszer, a ruhanemű vagy a háztartási tisztítószerek. A könyv viszont egyértelműen a járvány vesztese, erről nyilatkozták a legtöbben, hogy ritkábban vásárolják, mint a járvány előtt. 

Máshogy fizetünk, mint korábban. A magyarok kifejezetten nyitottak az innovációra – főleg akkor, ha az kényelmes: 10-ből 6-an használták ujjlenyomatukat jóváhagyásra. Az első ránézésre transzparens, megbízható fizetési rendszerek szerepének fontosságát jól mutatja, hogy 10-ből 9 magyar hagyott abba online vásárlást a célegyenesben, tehát úgy, hogy a kiválasztott termék már a kosarában volt, de a fizetés előtt végül mégis elállt a tranzakciótól.

Az internet a bizalom földje… A lakosság több mint fele mentette már el kártyaadatát valamely online szolgáltatónál, és az e-vásárlók több mint fele (54%) a bankkártyás opciót preferálja. Már pusztán az, hogy van lehetőség kártyás fizetésre, bizalmat sugároz: 40 százalékra nőtt azok száma, akik szerint ez az opció önmagában erősíti egy webshop megbízhatóságát. Ebben nagy valószínűséggel komoly szerepet játszik a chargeback funkció, hiszen ellentétben az utánvétellel vagy átutalással a Mastercard kártyabirtokosok visszakapják pénzüket, ha visszaélés áldozataivá váltak, vagy nem azt a terméket kapták, amit szerettek volna.

Az offline életünk minden területére beköltözött az online tér. Annyira szerves része lett az online shoppingolás az életünknek, hogy szinte nincs olyan helyzet, ahol nem rendeltünk a netről. Az ágyból vásárlás vezeti a rangsort, az emberek majdnem 60 százaléka vásárolt már párnák közt fekve. A következő legnépszerűbb helyzet a TV nézés, innen már a magyarok 52 százaléka, míg munkahelyen munkaidőben 45 százalékunk intézett már digitális vásárlást. És közel minden 5. honfitársunk (17%) rendelt már a vécén ücsörögve. Ráadásul az, hogy milyen helyzetben vásárolunk összefügg azzal, hogy mit vásárolunk: például a fürdőszobából, vagy a mellékhelyiségből legtöbbször háztartási termékeket veszünk, a gyerekekkel való foglalkozás közben, a játékok vásárlása a leggyakoribb. Ennek a kiterjesztett “mindig online” jelenlétnek azonban van egy sötét oldala is: az emberek 5 százaléka életveszélyes helyzetben is vásárolt már online, például biciklizés vagy vezetés közben – ezekben a helyzetekben az emberek legtöbbször műszaki cikkeket vásárolnak.

Forrás: Sajtóközlemény