Sikeres crowdfunding kampány a Bank North-tól

Ismét egy közösségi finanszírozási kampányon keresztül folyamodik külső forrásokhoz a brit Bank North. A Crowdcube felületén elindított kampány keretein belül már túl is lépték 1,35 millió fontos céljukat, amivel több, mint 65 milliárd fontra árazták be vállalatukat. Ez már a második sikeres kampányuk, miután 2020 februárjában 1,75 millió fontot vontak be.

A 2018-ban alapított Bank North egy kis- és középvállalatokra szakosodott challenger bank, amely 2021 augusztusában kapta meg banki engedélyét. Legfőbb céljuk, hogy enyhítsék a KKV szektor alulfinanszírozottságából adódó kihívásokat. Számításaik szerint a 150 milliárd fontos KKV hitelezési piacon egy 22 milliárd fontos finanszírozási hiány van.

Ennek orvoslására 500 ezer és 5 millió font közötti hiteleket biztosítanak ügyfeleik számára. Egyedi üzleti modelljük részét képezi egy hitelezési pontokból álló országos hálózat. A hagyományos bankfiókhálózatokkal ellentétben ez egy decentralizált rendszer. A pontokon szakértők segítik a minél gyorsabb ügyintézést, a bank állításai szerint 10-szer gyorsabban, mint az a szektorban megszokott.

A Bank North már túl van Series A tőkebevonási fordulóján is, melynek során 21,4 millió fonthoz jutottak. Ennek fényében jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért nem újra privát tőke társaságokhoz fordultak újabb tőkéért. A közösségi finanszírozási kampányokat számos vállalkozás használja marketing eszközként, valamint arra, hogy szorosabb kapcsolatot építsenek ki a publikummal. Tekintve, hogy a Bank North a KKV szektorban mozog, a marketing érték lehetett a kampány fő mozgatórugója, bár a frissen bevont 1,35 millió font sem elhanyagolható.

Qayum Dániel